Az Aszad-rezsim kiiktatása ajándék Izraelnek – de Törökország és az USA is jól járt vele
Korábban hatszázezer ember halt meg a polgárháborúban, a véreskezű elnök kitartott, most azonban rendszere elvesztette külső és belső támasztékait.
Napokig tartó vita után az imahelyek korlátozott megnyitásáról döntöttek, eszerint az épületben tízen, rajta kívül húszan imádkozhatnak.
Izraelben vasárnaptól kinyithatnak a zsinagógák, legfeljebb tíz imádkozót beengedve egyszerre, de zárva kell maradnia minden olyan üzletnek, amely nem létszükségleti cikkeket árul. Erről döntött a koronavírus-járvány elleni védekezéssel foglalkozó kormánykabinet a Jediót Ahronót című újság hírportáljának pénteki jelentése szerint.
Napokig tartó vita után az imahelyek korlátozott megnyitásáról döntöttek, eszerint az épületben tízen, rajta kívül húszan imádkozhatnak. Hivatalosan a szeptember közepi jóm kippúr ünnep óta nem szabadott belépni a zsinagógákba a járványügyi korlátozások keretében, de számos filmes, fényképes beszámoló szerint a tiltás ellenére az ultraortodox városokban sok nyitva maradt közülük.
alternatív gyógyászok, és az autóvezetés-oktatás is újraindulhat. A falusi turizmus keretében ismét kiadhatnak szobákat, feltéve hogy csak egy háztartásban élők veszik ki ezeket, és nincs a szálláson másokkal közös ebédlő vagy fürdőmedence. Viszont hiába tüntettek csütörtökön Tel-Avivban ez ellen, legalább november 8-áig zárva maradnak a nem létszükségleti cikkeket árusító üzletek, és egy héttel később is csak abban az esetben húzhatják fel a redőnyt, ha országosan tovább csökken – tartósan napi 500 alá esik – az új fertőzéses esetek száma.
A mintegy kilencmilliós Izraelben eddig 313 590-en fertőződtek meg igazoltan koronavírussal. Jelenleg 11 254 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium, a hathetes zárlat eredményeképp hetek óta folyamatosan csökken az új fertőzöttek száma. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben február óta 2 511-en haltak meg Izraelben, jelenleg 738 koronavírusos beteget ápolnak a kórházakban, közülük 410-en súlyos állapotban vannak, és 190 embert lélegeztetőgépre kellett kapcsolni.
(MTI)
Nyitókép: MTI/EPA/Abir Szultan