Tito feleségének luxusvillájába költözik a szerb kormányfő

2020. október 29. 15:59
A 750 négyzetméteres villát a családjával együtt fogja lakni – számol be a Szabad Magyar Szó.

A napokban vált hivatalossá, hogy a szerb kormányfő, Ana Brnabić beköltözik családjával abba az állami villába, amelyben Jovanka Broz (Josip Tito felesége) mintegy 30 éven keresztül élt – írja a Szabad Magyar Szó. Ahogyan arról írtunk, az utóbbi hónapokban a villa körül felújítási munkálatokat végeztek, de arról, hogy a megközelítőleg 4 millió eurót érő épületet milyen célból tatarozzák, hivatalos informácó nem jelent meg.

Az eredeti tervek szerint a felújítás után a 750 négyzetméteres villát az állam bérbe adta volna valamely külföldi országnak, amely nagykövetségnek, vagy konzulátusnak használhatta volna, volt is rá érdeklődő, ehelyett viszont most már hivatalossá vált, hogy Ana Brnabić költözik be családjával az épületbe. Azt hogy az állam mennyit költött a villa felújítására nem tudni, csak annyit hoztak nyilvánosságra, hogy az eredeti tervek szerint erre mintegy 34 millió dinárt irányoztak elő.

Egybehengzó sajtóinformációk szerint a kormányfő jelenleg Dedinjén egy 328 négyzetméteres villában lakik, ezt cseréli most fel Jovanka Broz volt lakhelyére. 

(Szabad Magyar Szó)

Forrás: Youtube

Összesen 23 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A családját részlethezhetnek

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés