Velünk mindenről lehet beszélni, ami a város érdeke

2020. október 28. 14:06

Karácsony Gergely
Facebook
De az ég szerelmére, mi lenne ha egyszerűen nem vennék el a főváros pénzét?

„»A válságot továbbra sem adóemeléssel, hanem adócsökkentéssel kívánjuk orvosolni« – mondta tegnap Varga Mihály pénzügyminiszter. Akinek javaslatára a kormány több mint a háromszorosára (!!!!) emelte a Fővárosi Önkormányzatra kivetett önkormányzati adót. Ezzel ebben az önkormányzati ciklusban közel 100 milliárdot vennének ki a főváros és a fővárosiak zsebéből. Majd ma jön Fürjes Balázs államtitkár, aki nagy kegyesen beígéri ennek a pénznek valamivel több, mint a felét a kormány által lebonyolított beruházások formájában. Most azt hagyjuk is, hogy a főváros számára tett kormányzati ígéretek közül eddig szinte semmi nem teljesült maradéktalanul. Velünk mindenről lehet beszélni, ami a város érdeke, akár erről is.

De az ég szerelmére, mi lenne ha egyszerűen nem vennék el a főváros pénzét? És akkor az döntene a fővárosi fejlesztésekről, akit ezzel megbíztak a fővárosi választópolgárok. És nem azok, akiket pedig leszavaztak.”

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 76 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Na végre! Karacsony-Tádzsik Gergely fb-ozhat, elnapolta a közgyűlést, mert nem volt többségben az ellenzék. Ez gyávaság!

.."ebben az önkormányzati ciklusban közel 100 milliárdot vennének ki a főváros és a fővárosiak zsebéből. "...

Most vesznek 60-ért buszt, 60-ért meg átvállalnak fejlesztéseket.
Ez 120.
100-at kivesznek, 120-at betesznek.
Mi a baj?
A +20?

Válaszok:
pollip | 2020. október 28. 14:41

Hiába írod ezt, a HVG kommentelői beveszik, amit Karácsony mond. Azt sem tudják, hogy az vannak vágva.

Válaszok:
lynx | 2020. október 28. 17:38

Mi lenne ha egyszerűen a zsebedbe nyomnák a pénzt, mi? Hogy aztán elkölthesd főpolgármesteri hajléktalanszállóra, rovarhotelekre, biciklisávokra, még 41 tanácsadóra, és napi két további Facebook önreklámra.

Mentik a még menthető pénzeket a kezeitek közül te idióta.

Budapest Karácsony alatt, 2020-ban több pénzzel gazdálkodhat, mint Tarlós idején, 2018-19-ben.
Ez a több pénz Karácsonynál úgy áll elő: "mi lenne ha egyszerűen nem vennék el a főváros pénzét?"

A hvg?
Az meg mi?
Arra az újságra gondolsz, ami a 70-es években még egész jó volt?
Utoljára akkoriban vettem.
Megvan még? Online?
Nem olvasom.

Válaszok:
pollip | 2020. október 28. 20:29

Megvan sajnos. Gyulolkodesevel összegyűjtötte maga köré a gyűlölet által mozgatott kommentelőket. Rendszeresen valakinek a halálát kívánják a felhergelt olvasók.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés