A lengyel elnök szerint pontosítani kellene az abortusz-szabályozást

2020. október 28. 21:06
Andrzej Duda kész részt venni a „társadalmi békét hozó” előírások kidolgozásában.

A múlt heti alkotmánybírósági döntés után pontosítani kellene a lengyel abortuszszabályozáson úgy, hogy az védje a Down-szindrómás gyermekeket, de egyúttal ne okozzon szenvedést az anyáknak – jelentette ki szerda este Andrzej Duda lengyel elnök. Az államfő annak kapcsán nyilatkozott a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevíziónak, hogy az alkotmánybíróság múlt csütörtökön alkotmányellenesnek találta az 1993 óta érvényes, abortuszt tiltó törvény alóli egyik kivételt. A megkérdőjelezett előírás lehetővé tette a terhesség megszakítását a magzati lét bármelyik szakaszában, ha az orvosok „nagy valószínűséggel” megállapítják a magzat súlyos betegségét, károsodását. Az ítéletet még nem tették közzé a jogi közlönyben, így nem hatályos.

Duda szerint rendkívüli élethelyzetet jelent az úgynevezett letális (az élettel összeférhetetlen) károsodás megállapítása a terhesség során. „Az ilyen terhesség drámai helyzetbe hozza a nőt, ezt a mozzanatot figyelembe kell venni” – jelentette ki Duda. Megjegyezte: nem ért egyet azzal, hogy ilyen helyzetekben a nőknek ne legyen joguk dönteni. „A szakértőkkel együtt olyan előírásokat kell kidolgozni, hogy például a Down-szindrómás gyerekeket megvédjük, a nőket viszont ne tegyük ki lelki és testi szenvedésnek” – mondta az elnök. Készségét fejezte ki arra, hogy részt vegyen a „társadalmi békét hozó” előírások kidolgozásában.

Az alkotmányellenesnek minősített előírás alapján végzett terhességmegszakítások legnagyobb csoportja az utóbbi években éppen a Down-szindrómás gyerekeket érintette Lengyelországban. Arra vonatkozóan, hogy az alkotmánybírósági döntés után Lengyelországban katolikus templomok, emlékművek rongálásával, szentmisék megzavarásával is járó tüntetések zajlanak, Andrzej Duda leszögezte: jogállamban nem lehet helye az agresszió tetteinek, szentélyek megtámadásának. Az elnök nyugalomra, megfontoltságra intett.

(MTI)

Összesen 30 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés