Itt a tét

2020. október 26. 7:23

Hargitai Miklós
Népszava
Az SZFE-hallgatók ellenállásának tétje egyre nő.

„Hogy ki emeli, azt nem is olyan könnyű eldönteni, de az SZFE-hallgatók ellenállásának tétje egyre nő. Persze, volt itt már hasonlóan hosszúra nyúlt oppozíció, gondoljunk csak az egy évvel ezelőtti rabszolgatörvény-sztorira – meg arra, hogyan szerelte le végül a kormány, és hogyan futtatta lyukra máig nem tisztázott körülmények között az ellenoldalt a tévészékháznál. Tavaly az ellenzék koordinált kitartása mellett leginkább a szolidaritás láncreakciója hiányzott az eseménysorból. (Mi lett volna vajon, ha nem kell tizenkét hónapot és egy világjárványt kivárni ahhoz, hogy a legerősebb érdekérvényesítési potenciálú szakma is felébredjen?)

Ezúttal az ellenzéki pártok eleve kimaradtak az osztásból – jelen-nem-létüket kontextus nélküli sorosozással igyekszik pótolni a kormányoldal –, a szolidaritás viszont főszereplővé lépett elő, sőt színpadra is állt október 23-án a színművészetisek tiltakozásához csatlakozó érdekképviseletek és társadalmi csoportok formájában. Mondhatni, ők maguk voltak (vagy inkább lettek) a tét.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 55 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Fullajtár tudja már a Nemzeti dalt kívülről?

A tét az, hogy a komplett ellenzék nem tud arcvesztés nélkül kihátrálni a történetből.
A diákok Nagy Blanka sorsára jutnak:használják őket, amíg szükségük van rájuk, aztán kuka.

Az ellenzék annyira marad ki az egészből, hogy a városunk DK-s önkormányzati képviselője pártlogós zászló alatt vonuló társaival posztol boldog fotókat az arckönyvre...

Egyetértünk. A diákok is az eddigi felszólalásaikat úgy olvasták fel.

Én csak azt mondom, hogy színészetet tanulnak és egy öt perces felszólalást nem tanulnak meg kívülről. Ha ez nem megy, vagy nem is akarják, akkor vagy nem valók színésznek, vagy nem is veszik magukat komolyan.

A tét a törvényesség. A SZFE hallgatók egzisztenciális vákuumba manőverezték magukat, s így már alig kapnak levegőt. Tolódnak az ellehetetlenülés felé, s csak idő kérdése, hogy elvtársaik gyászos tapsa után mikor ereszkedik le nekik az előadás-záró függöny. De mi lesz a jövőjük?...

Ezek merik nagy pofával az ötvenhatosokhoz hasonlítani magukat! nem volt lovasroham, kardlapozás, könnygáz, sortűz.
Ebben a szerintük nemdemokráciában békésen vonulgatnak, tüntetgetnek. felolvassák a követeléseiket.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés