Az ellenzék szerencsi csatavesztése

2020. október 23. 13:18

Nagy Attila Tibor
Magyar Hang
A győzelemmel szárnyakat kaphatott volna az ellenzék.

„Pedig akár győzhetett is volna az ellenzék. Nem volt eleve megírva a Fidesz győzelme október 11-én ebben a borsodi egyéni választókerületben – 2018-ban Koncz Ferenc 49 százalékot kapott, vagyis a szavazatok kevesebb mint felével lett győztes. Joggal gondolhatta tehát az ellenzék, hogy itt nagyon is van keresnivalója, és van reális esélye a győzelemre, amennyiben a 2018-as ellenzéki szavazók legnagyobb része egy irányba szavaz. Ráadásul mindegyik kormánypártnál fennáll a hatalomban eltöltött időszak miatti „kopás” veszélye – a különböző vitatható döntések, korrupciós ügyek, a központi államigazgatás időnkénti működési zavarai miatt. A Fideszre még inkább igaz ez, hiszen már egy évtizede élhetünk a NER időszakában, és 2020-ban megjelent a koronavírus-járvány okozta egészségügyi-gazdasági válság is, amely kitolódik a 2022-ben esedékes országgyűlési választások előtti évre is.

Szóval nagy reményeket lehetett táplálni az ellenzéki győzelem iránt, nem véletlenül került felajzott hangulatba nemcsak a helyi, hanem az országos politikai élet. A kétharmados parlamenti többség formális megszüntetésének nem annyira közjogi következményei lettek volna – hiszen, mint ismert, a német nemzetiségi képviselő vélhetően a jövőben is támogatta volna a Fideszt –, hanem pszichológiaiak. A győzelemmel szárnyakat kaphatott volna az ellenzék, a kormánykritikus nyilvánosság: lám, megvan végre a politikai technológia a Fidesz leváltásához: egyszerűen össze kell adni az összes kormányellenes szavazó szavazatát egy nagy tömbbe, és akkor a 106 egyéni választókerület többségében felülkerekedik az ellenzék, és a kormányváltás már meg is van.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 49 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ha így lett volna, ha úgy lett volna: de a Fidesz nyert... És a billegő körzetek jelentős többsége kistelepülésen van, ahol az ellenzék kevésbé rúg labdába.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés