Franciaországot Gabon gyarmatosítja, és nem fordítva

2020. október 22. 18:56

Demkó Attila
Corvinák
Az asszimilációs stratégia láthatóan megbukott az iszlámmal szemben.

„De nem az az igazi baj, hogy Franciaország a gyenge középhatalmi státusz felé süllyed. Nem az, hogy foszladozik Francafrique, a DeGaulle elnök által létrehozott informális afrikai gyarmatbirodalom. Még csak az sem, hogy az egykori gyarmatok némelyike mélyen korrumpálta a francia politikát. Omar Bongo gaboni elnök évtizedeken át támogatott francia politikusokat pénzzel és lehetőséggel, nem kevesen közülük máig a hatalom közelében vannak. A francia politikai életet átszövő korrupciós háló legendás, mondhatni rendszerszintű. Ahogy Pierre Marion, a DGSE, a francia külügyi hírszerzés egykori vezetője mondta: »Arra a következtetésre jutottam, hogy fordított gyarmatosítási helyzetben vagyunk. Franciaországot Gabon gyarmatosítja, és nem fordítva.«

Az igazi probléma az úgy nevezett fordított gyarmatosítás másik oldala: a volt gyarmatokról történő masszív bevándorlás és az ország az elmúlt évtizedek egyéb irányokból – például az oroszországi csecsen közösségből – történő meggondolatlan migrációs politikája. Franciaország évszázadokon át a legsikeresebb asszimiláló volt Európában. Nem tudtak ellenállni az állam és a francia kultúra fényének és a durván elnyomó politikának se a németek Elzászban, se a flamandok Dunkerque, azaz eredetileg Dunkerke környékén. Csak a bretonok, korzikaiak és baszkok okoztak/okoznak némi problémát, de semmi hasonlót ahhoz, amit Katalónia Spanyolországban vagy Észak-Írország az Egyesült Királyságban gerjeszt. Az asszimilációs stratégia azonban láthatóan megbukott az iszlámmal szemben.

A volt gyarmatokról bevándorlók, különösen a marokkóiak és algériaiak eleve negatív emlékeket hoztak magukkal a francia uralomról – teljesen jogosan. Az algériai szabadságharcnak még francia becslések szerint is negyedmillió algériai áldozata volt, huszonötezer francia katona és hatezer európai civil mellett. A marokkóiak sem gondolnak jó szívvel a francia protektorátusra. Nagyon más a vallás és a kultúra, mélyek a történelmi sérelmek. A bevándorlók integrációja akkor is nagyon nehéz lett volna, ha a francia politika mindent jól csinál. Az asszimilációs politika bukásának története nem arról szól, hogy bárki is »gonosz« lett volna. A többségi társadalom is emberekből áll, – bizonyosan van megannyi igaz és érthetően traumatikus diszkriminációs történet. De a bevándorlók is emberek, és nem kevésszer ott is sérelmet látnak, ahol nem történt hátrányos megkülönböztetés. Hiába vannak sikertörténetek, magasra jutott sportolók, színészek, sőt van sok vegyesházasság is. De a kevés sikert felülírja a sok kudarc, a házasságoknál pedig éppenséggel gyakori, hogy a francia fél tér át az iszlámra. Franciaország elitje nagy progresszivitásában összerakott egy társadalmat, amely képtelen egységessé válni és egy közös narratíva mentén együttélni. A muzulmán népesség vallásossága az elmúlt évtizedekben nem gyengült, hanem reneszánszát éli – elsősorban a fiatal generációk körében. A ramadánt immár a hatmillió muzulmán 70%-a tartja, egyre kevesebben isznak alkoholt és egyre többen járnak mecsetbe.”

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 95 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az is hülye aki asszimilációban reménykedik ilyen kulturális és vallási távolságon keresztül.

Jó a teljes cikk.
Hogy mi lehet a francia asszimilációs kísérletek kudarca mögött:
az asszimiláció feltétele, hogy az idegenek az anyaország lakóihoz akarjanak asszimilálódni, vagy azért, mert az anyaország erős, sikeres, és ezért erős a vonzása, vagy azért, mert erős az asszimilációs nyomás.
De ha az idegenek nagy létszámban vannak jelen, a saját, eltérő kultúrájukban élnek, akkor még az előző megléte mellett is nagyon lassú lesz a folyamat.
Példaként tudnám mondani az Árpád-kori Magyarországot, itt is számtalan kisebb nép (jászok, besenyők) asszimilálódott sikeresen, de a nagy számban behívott kunokkal még ezzel együtt is évszázadokig voltak problémák.
1526 után viszont sajnos Magyarország elveszítette az önállóságát, többé nem volt sikeres, gazdag ország, így a betelepülőkben is csökkent a belső kényszer, hogy magyarokká váljanak (pláne amikor a Habsburgok kimondottan a magyarok ellensúlyaként telepítettek be idegeneket)
A másik út az erőszakos asszimiláció, ez az, amit a franciák (és amit például a szlovákok, románok) is csináltak, ez is tud sikeres lenni, ezért olvadtak be a normannok, bretonok, okcitánok a nagy francia nemzetbe.
Mára ez mind megszűnt a franciáknál - az idegenek eltérő kultúrával, nagy számban vannak jelen, a mai Franciaország sem nem erős, sem nem sikeres, nem kelti fel bevándorlóban a vágyat, hogy ő is franciának mondhassa magát, az asszimilációs nyomás is megfordult, a francia politikai és média "elit" a franciák hibáit harsogja, és szegény bevándorlók sérelmeit és jogait hangsúlyozza - az lenne a csoda, ha lenne bármilyen érezhető asszimiláció.
Ebből a teendő is nyilvánvaló: gazdaságot kellene fejleszteni, dobni kellene a nihilizmust a kultúrában és a politikában egyaránt, hogy mindenki érezhesse, van jövőkép, valahonnan tartanak valahová. Az beérkező idegenek számát korlátozni kellene, kőkeményen eljárni a helyiek rendjét be nem tartókkal szemben, és a politikának és a médiának is a helyiek érdekeit kellene szolgálnia.
Na ezekre még csak esélyt sem látok most. Persze elképzelhető, hogy az őslakos franciák megrázzák magukat, és egy olyan jelöltre szavaznak, aki mindent elhozza nekik - sok sikert kívánok hozzá.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés