Az ország fura urai a hivatásomat is el akarják venni tőlem

2020. október 22. 11:20

Czeglédy Csaba
Facebook
Gyáva módon asszisztálnak az ügyvédi kamara vezetői, élükön a hajlékony gerincű, Fidesz-kollaboráns Bánáti Jánossal.

Ügyvédnek lenni a hivatásom. Büszke vagyok arra, hogy az elmúlt tíz évben nagyon sok embernek tudtam akár csak jogi tanáccsal segíteni. Sikerrel vívtam meg számos csatát a tárgyalóteremben, ahogyan az életben is.Most éppen – miután már annyi mindent elvettek tőlem – az ország fura urai a hivatásomat is el akarják venni tőlem, amihez gyáva módon asszisztálnak az ügyvédi kamara vezetői, élükön a hajlékony gerincű, Fidesz-kollaboráns Bánáti Jánossal. Lelkük rajta. Még az sem zavarja őket – nyilván nem, hiszen ez a rendszerük lényege -, hogy az egzisztenciámat fenyegetik. Csupán két gyermekemről kell gondoskodnom. Lényegtelen. Szerintük.Tavaly nyáron döntött úgy a Szegedi Ítélőtábla a Szegedi Törvényszék három bírájával szemben, hogy vádirat nélkül is folyhat ellenem büntetőeljárás. Nem igazán volt erre példa az ’50-es évek óta, de látszik, hogy az urak szeretnek nosztalgiázni (nem a diktatúrával volt a gondjuk, csupán azzal, hogy nem ők csinálták).Az ügyvédi kamara tavaly nyár óta egyértelműen akként foglalt állást, hogy mivel nem emeltek ellenem újra vádat, és az az eljárás, amiben korábban vádat emeltek ellenem, megszűnt, nincsen törvényes ok és kötelezettség az ügyvédi tevékenységem gyakorlásának felfüggesztésére. Aztán kaptak egy telefont, hogy ezt gondolják másként. És így is lett.A kamara vezetőit azt sem érdekli, hogy nyilván nem veszélyeztetem ügyvédi irodánk ügyfeleinek jogait, jogos érdekeit, ügyvédi hivatásom gyakorlása nem jár az ügyfelek sérelmével, megbízásaim nagy része mögött - nem csak egyéni bizalom, hanem - kifejezetten közbizalom áll.

Megjegyzem halkan, hogy a büntetőügy kirobbanása után (2017 nyara) fegyelmi eljárást kezdeményeztek velem szemben, amit a kamara a büntetőügy jogerős befejezéséig felfüggesztett. Ezzel is kinyilvánítva, mit gondolnak valójában az ellenem folyó eljárásról.Tehát ott tartunk 2020 őszén, hogy egy súlyosan átpolitizált büntetőügyben, amiben már eddig annyi törvénytelenség történt, hogy egyetemi szemináriumok állandó témája lesz, a kormánypárt (más néven állampárt), amelynek nap mint nap okozok fejfájást a megnyert perekkel, rászól az ügyvédi kamarára, hogy én dolgozni se tudjak.Van pár rossz hírem számukra: egyrészt nem hagyom ennyiben, és bírósági úton tetetem rendbe ezen aljasságukat is, másrészt a tudásomat nem lehet felfüggeszteni, harmadrészt párommal közös ügyvédi irodánk továbbra is működik, a megbízásainkat továbbra is el fogjuk látni lelkiismeretesen, a legjobb tudásunk szerint. Ügyfeleink örömére, a hatalom bánátára.Bajt persze okoznak, mert amíg nem szüntettettem meg a felfüggesztést, nem állhatok ott védőként például Varju Laci barátom mellett koncepciós pere tárgyalásán. Nyilván ez is céljuk volt.Egy azonban biztos: háromszor veri ezt (is) Ludas Matyi vissza.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 81 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ilyen egy talpig becsületes, a szegényeket és elesetteket támogató magyar Petrocelli. Ja, nem...

Az ördög "ügyvédje".

Mindenki, aki egy szakmai kamarának a tagja, tudja, hogy a kamara a szakma jóhírét hivatott védeni és aki abban kárt tesz azt kirúghatja. A felfüggesztés ennek a retorziónak a legenyhébb formája. A kamara erről a saját fegyelmi bizottsága által dönt, nem köteles megvárni egy bíróság elmarasztaló ítéletét.

Valóban jogász az, aki ezt nem érti?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés