Nyüzsögtek a Munkács–Ungvár-tengelyen a szovjetek a tankjaikkal és a besúgóikkal, és még friss volt a málenkij robot emléke is. Néhány kárpátaljai magyar diák, köztük a kilencedikes Milován Sándor mégis úgy érezte: tenni kell valamit. Íme a nagyszőlősi hős srácok története.
Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban.
A szovjet vasmarok az 1956-os magyar forradalom idején erősebben szorította Kárpátalját, mint valaha.
A téma kutatója, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola docense, Váradi Natália lapunknak elmondja: a térség 1944 ősze óta szovjet megszállás alatt volt, eleinte tömegével hurcolták háromnaposnak hazudott málenkij robotra a férfiakat, megközelítőleg harmincezer magyart, németet – sokan nem is tértek haza. Aztán jött az erőszakos kolhozosítás, a lakosság teljes kifosztása és a magyarok nemzetiségi alapú diszkriminálása. Évekig nem működhetett magyar középiskola, a magyar újságokat betiltották, mindennapos volt a lakosság zaklatása, a református egyházat pedig kegyetlenül üldözték.
Csak a gyerekekben maradt bátorság
Sztálin halála és különösen 1955 után érezni lehetett némi enyhülést, újranyitottak pár magyar középiskolát, néhány magyarországi lapra elő lehetett fizetni, és foszlányosan, de a Szabad Európa és az Amerika Hangja rádió adása is fogható volt. A lakosság izgatottan követte az 1956 októberében kibontakozó magyarországi eseményeket, hiába igyekezett a helyi sajtó nagy erőkkel befeketíteni.
„A kárpátaljai magyarok sejtették, hogy valami forr odaát, titokban reménykedtek, de maguk sem tudták, hogy miben” – meséli lapunknak a nagyszőlősi Milován Sándor. Ő ekkor árgus szemekkel figyelte a városon naphosszat keresztüldübörgő szovjet tankok oszlopát. A magyar nyelvű rádió egyre ritkábban sugárzott híreket. Gyanús volt, hogy amikor bejelentették a szovjet csapatok kivonását Magyarországról, az áthaladt tankok közül egy sem indult visszafelé. „Az orosz és ukrán lakosok eszelősen hajtogatták: csak ne legyen háború, csak ne legyen harc! Egy percig nem hitték, hogy Magyarország kiszabadulhat a szovjet ölelésből” – írja le a helyzetet Milován. Megvolt bennük az érzés, hogy tenni kéne valamit, de a felnőttekből kiölte a merszet
az évtizedes sanyargatás. „Csak bennünk, gyerekekben támadt fel a magyarságtudat.”
Milován Sándor öt hónapot töltött az ungvári börtönben”
Bármennyire tartott is a szovjet vezetés a magyarországihoz hasonló megmozdulásoktól, ilyesmire nem került sor. A határt erősen őrizték, a besúgóhálózat mindenről jelentett, még az iskolai tanórákon is ott voltak a KGB megbízottjai – sorolja Váradi. Hűséges csatlósként helyi magyar kommunisták is szolgáltattak információt, mások tolmácsként követték a szovjet csapatokat Magyarországra, rendszerint nem önszántukból.
A Mandiner olvasói és nézői összefogtak, hogy segítsenek Rosinec Máriának, a kárpátaljai nagymamának, aki fiát a háborúban veszítette el. A gyűjtés eredményeként közel hatmillió forint jutott el hozzá és két unokájához.
És még a gép szerint is Orbán Viktor győzött. Varga Mátyás Zsolt írása.
Csak tizenhárom múlt, de nem lehetett visszatartani, hogy példaképei, a pesti srácok között legyen a forradalom napjaiban. Csigás Zoltán Edével, az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetségének elnökével beszélgettünk élményeiről és a forradalom megítéléséről. Nagy Imre is szóba került.
A forradalomról mindenkinek eszébe jut a kétszázezres emigráció, de arról ritkábban beszélünk, hogy a tömeges száműzés és belső emigráció még a hetvenes évek végén is éreztette a hatását. Nizalowski Attila írása.
A „munkás-paraszt kormány” épp oly kegyetlen volt velük, mint a népköztársaság munkásembereivel. Petri Lukács Ádám írása.
Már nyolcvan év körül vannak azok, akik gyerekként átélték 1956-ot. Hogyan vészelték át a forradalmat, mire emlékeznek, és miként hatott ez későbbi életükre? Egy budai és egy miskolci asszony idézi fel emlékeit.
Reszkethetnek a villámléptű szlovákok.
A horvát üzemeltető műszaki okokra hivatkozva 90 ezer tonna Arab Light kőolajat tart vissza a pozsonyi finomító elől.
