Az egyetemfoglalásról

2020. október 18. 19:06

Demeter Szilárd
Origo
Felnőtt emberek, betöltötték a 18. életévüket, vagyis felelősséggel tartoznak a döntéseikért.

„Hány eltékozolt tehetséget láttunk már...Az, hogy valaki jó bázisdemokrata, a művészi életben nem jelent semmit. (Jó, jó, tudom, ők mindannyian egyéniségek.)

Jó színészekre, rendezőkre, operatőrökre szüksége van a nemzetnek (hogy drámainstruktorra szükség van-e, azt nem tudom, mivelhogy fogalmam sincs, mivel foglalkozik egy drámainstruktor).De sehol sincs az megírva, hogy kizárólag a jelenleg jogviszonyban lévő oktatók képesek kizárólag a jelenleg jogviszonyban lévő hallgatókból jó színészt, rendezőt, operatőrt faragni.

Sőt. Láttunk már olyant a történelemben, hogy egy átszervezett, új impulzusokból építkező struktúra jobb eredményekre vezetett. Az ellenkezőjét is, persze, de ezt előre megmondani csak a Jóisten tudná.Viszont tudomásom szerint az Úr sem égő csipkebokorból, sem kőtáblákon nem tette le a garast a jelenlegi oktatói-hallgatói testület mellett.

Vagyis: nem kiválasztottak.

Aki tehát azt hiszi, hogy ő(k) az SZFE, az(ok) szereptévesztésben van(nak). És itt jön a lényeg: akikről most beszélünk, nem gyermekek. Felnőtt emberek, betöltötték a 18. életévüket, vagyis felelősséggel tartoznak a döntéseikért.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 59 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

" mégis mi az SZFE, ha az SZFE nem SZFE szerinte."
Pár tucat - az "oktatóik", valójában kiképzőik által tudatosan, előre kitervelten idiotizált nyomorúságos fiatal emberek.
Akik közül sokkal több lesz a Soros-prosti, mint a színművész.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés