A baloldal és a Jobbik szövetségét kritizálja a nemzetközi zsidó sajtó

2020. október 17. 12:59
Bíró Lászlóról és a Mazsihisz felemás reakciójáról cikkezett a Jewish Telegraphic Agency.

„Orbán Viktor miniszterelnök, aki egyike Európa legfontosabb nacionalista és bevándorlás-ellenes politikusainak, gyakran kapja meg a vádat, hogy túl gyengekezű a szélsőjobboldali antiszemitizmussal szemben” – fogalmaz Cnaan Lipshiz, a Jewish Telegraphic Agency (JTA) riportere. Ugyanakkor a lap szerint érdekes fordulat történt, ugyanis jelenleg maga Orbán Viktor fogalmazta meg ezen kritikát az ország egyik legnagyobb zsidó szervezete, a Mazsihisz ellen. A miniszterelnök nemrégiben hangosan kritizálta a Mazsihiszt, amiért „gyenge és erőtlen” módon lépett fel Bíró jelölése ellen. A Mazsihisz a JTA megkeresésére cáfolta Orbán állításait. Szerintük ők már hónapokkal korábban megkezdték a Bíró elleni negatív kampányt.

A JTA ezt követően „váratlan szövetség” címszó alatt megkezdte a kialakuló ellenzéki együttműködés kereteinek bemutatását. Lipshiz bemutatja, hogy „tavaly” a Magyar Szocialista Párt és a Demokratikus Koalíció (más pártokat ugyanakkor nem említ) „közös blokkot” (sic!) alkotott a Jobbikkal antiszemita és rasszista múltja ellenére. „Azóta a baloldali pártok arra buzdították szavazóikat, hogy szavazzanak a Jobbik jelöltjeire, ha azok a leginkább esélyesek, és fordítva” – mutatja be a JTA.

A cikk az Orbán elleni kritikákat is megjeleníti, így a nacionalista és kirekesztő politikát, a Soros-ellenes kampányt, valamint a német megszállás emlékművét is.Azonban nem minden magyar-zsidó csoport osztozik a kritikában. „Az EMIH, a Chabadhoz köthető zsidó szövetség elutasítja a Mazsihisz kritikájának nagy részét, megvédve a kormány bevándorlásellenes politikáját, és elvetve a vádat, hogy a Soros-ellenes kampány antiszemita volt” – teszi hozzá Lipshiz. A cikk bemutatja, hogy a kormányhoz viszonyulás kérdése az alapvető szakadék a két zsidó szervezet között. A Mazsihisz vádja szerint az EMIH Fidesz-párti, mivel ingatlanokat és pénzt kap az államtól, a cikkben megszólaltatott Köves Slomó (az EMIH vezető rabbija) ugyanakkor egyetértett Orbán Viktorral abban, hogy a Bíró elleni kiállása erőtlen volt a Mazsihisz részéről.

Köves Slomó a JTA-nak úgy fogalmazott: „nem csak nem ítélték el a Jobbikot és Bírót elég keményen, de néhány tisztviselőjük korábban személyesen vett részt a Jobbik választási kampányaiban. Sajnos világi vezetők csoportja magához ragadta ezt a tiszteletre méltó közösséget és a saját politikai előnyeiket tartják szem előtt a zsidóság érdeke helyett”. A cikk bemutatja a 2018-as hódmezőővásárhelyi választás esetét is, amikor első ízben jelentette be rabbi a Jobbik jelöltjének támogatását. Ekkor a helyi zsidó hitközség azóta már elhunyt elnöke, Erdélyi Miklós tette meg ezt, akitől azonban a Mazsihisz akkor elhatárolódott. 

Összesen 55 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A rövidített ismertetés alapján ez az írás a Jewish Telegraphic Agency (zsidó Távirati Ügynökség) részéről eléggé objektívnek tűnik.
Ez - tekintve, hogy zsidó hírforrásról van szó - eléggé szokatlan, ugyanakkor elgondolkodtató.

Az Orbánt gyűlölő primitív gojok hogy beindultak. A MAZSIHISZ megőrizte régi kommunista irányvonalát, elveszítette a történelmi fonalat, az EMIH meg megértette az idők szavát, a zsidóság valós érdekeit, vágyát az építkezésre, a zsidó reneszánszra, a konzervatív kormányzásban rejlő lehetőségeket a normális zsidó-magyar együttélésre.

A MAZSIHISZ Izrael ellensége, miként Soros, s gyűlölettel tekint a baráti izraeli-magyar államközi kapcsolatokra. A MAZSIHISZ a többségi zsidóság, s tágabb értelemben Magyarország ellenében tevékenykedik, kiszolgálva Gyurcsány politikai céljait.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés