Orbán on tour: sűrű a programja a miniszterelnöknek, mutatjuk, hol és kikkel tárgyal a héten
Több országba is ellátogat Orbán Viktor, fontos tárgyalásokat folytat a kormányfő.
A jobboldali pártelnök a Conte-kormányt alkalmatlannak nevezte az egészségügyi vészhelyzet, a gazdasági talpra állás, valamint a migráció kezelésében is.
Lengyelországot és Magyarországot említette „példaképként” a nemzeteket szerinte „meghajlásra kényszerítő” baloldali európai politikával szembeni ellenállásban Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke csütörtökön. Az Olasz Testvérek, valamint szeptember végétől az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsalád elnöke a római parlamentben szólalt fel az EU-csúcs előtt. Giorgia Meloni úgy vélte, a római kormányerők „hamisan állítják, hogy a visegrádi országok azok, amelyek nem segítenek a migrációs helyzetben”. Kifejtette, a Giuseppe Conte vezette kormány félreértette az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen kezdeményezte migrációs paktum tervezetét, mivel abban az európai külső határok védelme, a menekültek és az illegális bevándorlók közötti különbségtétel, valamint a kitoloncolás is szerepel.
„Orbánt tüntetitek fel rossz emberként, miközben az illegális bevándorlók szétosztását senki nem akarja, kezdve barátaitoktól, Merkeltől és Macrontól!” – közölte Giorgia Meloni. Giorgia Meloni kijelentette, a Conte-kormány „migrációs tombolása” miatt a többi tagállam egyáltalán nem fogja megnyitni határait a migránsok előtt. „Egyedül azt fogjátok elérni, hogy lezárják határaikat mindenki előtt, aki Olaszországból érkezik” – tette hozzá Giorgia Meloni, aki szerint ezzel „Róma kizárja magát a schengeni övezetből és a világ legnagyobb menekülttáborává változtatja Olaszországot”.
Giorgia Meloni azt mondta, szégyelli, hogy így kell látnia Olaszországot. „Még nagyobb a szégyenérzetem, amikor látom, hogy országok, mint például Lengyelország és Magyarország, amelyek kevésbé erősek mint mi, felemelik fejüket Európa zsarolásával szemben” – fogalmazott az FdI elnöke. A jobboldali pártelnök a Conte-kormányt alkalmatlannak nevezte az egészségügyi vészhelyzet, a gazdasági talpra állás, valamint a migráció kezelésében is. Ezzel egy időben a FdI és a Liga párt politikusai egységes fellépést indítottak a kormány intézkedéseivel szemben.
Matteo Salvini, a Liga vezetője a római adóhivatalnál csütörtökön zajlott tüntetés élére állt, hangsúlyozva, hogy a kormány "kemény kézzel" lép fel a rendkívüli nehézségekkel küzdő olaszokkal szemben, miközben „gyenge” a migránsokkal szemben. „Ha elfelejted felvenni a szájmaszkot, ezer euróval bírságolnak, ha hajóval érkezel, kapsz szállást, ellátást és telefonkártyát is” – írta közösségi oldalán Silvia Piani, a Liga politikusa, Lombardia tartomány családügyi tanácsosa. A piemonti Domodossola jobbközép polgármestere elrendelte a város utolsó migránsközpontjának bezárását, hangoztatva, hogy a járvány okozta gazdasági helyzetben „nem jogos”, hogy az olaszok a gazdasági bevándorlókat is eltartsák.
(MTI)