Így próbálta magyarázni Magyar Péter, hogy pártja Gyurcsányékkal szavazott a fővárosban (VIDEÓ)
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz frakcióvezetője szerint kiderült, a Gyurcsány–Karácsony–Magyar Péter-trió együtt van.
A korábban antiszemita megjegyzéseket közlő ellenzéki jelölt szerint ők „a szeretet és a nem a gyűlölet” pártján állnak.
„Tiszaújvárosban, Szerencsen és Tarcalon lesznek holnap hazánk vezető politikusai, vagy fogalmazhatnám úgy: a kormánymédia által legtöbbet támadott személyek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy már most lejárató cikkekben hozzák idelátogatásuk hírét. Ennyi patás ördögöt még nem látott Borsod és Hegyalja egy helyen!” – írja Bíró László, a szerencsi időközi választás ellenzéki jelöltje a Facebookon.
„Nagyon büszke vagyok arra, hogy így felsorakoztunk »Góliát« ellen, mert ennél szimbolikusabban nem is üzenhettünk volna a Fidesznek: mi az összefogás és nem a megosztottság, a szeretet és a nem a gyűlölet pártján állunk. Nem tudnak éket verni közénk, nem tudnak éket verni közém és közétek, a választók közé sem – pedig 2 hónapja ezen dolgoznak a folyamatos lejárató kampányukkal” – folytatódik posztja.
„Számomra óriási megtiszteltetés, hogy személyesen fórumozhatok velük, kérlek gyertek el, legyünk minél többen! Találkozzunk szombat reggel a piacon, és kérdezzetek bátran Kunhalmi Ágnestől, Karácsony Gergelytől, Márki-Zay Pétertől és Jakab Pétertől – olyan emberektől, akik a hazát szolgálják és nem uralják, akik nap mint nap az emberek közt vannak, értük dolgoznak és nem ellenük” – zárul a poszt.
Mint ismeretes: Bíró korábban rasszista, antiszemita megjegyzéseket tett a Facebookon. Budapestet például „Judapestnek”, az izraeli turistákat pedig „tetűcsúzdásoknak” nevezte.
A Fidesz jelöltje a választáson az elhunyt Koncz Ferenc lánya, Koncz Zsófia lesz.