A beteges gyanakvás miatt nem támogatjuk többé a baloldali médiát

2020. október 1. 9:18

Köves Slomó
HVG
A polgárháborús viszonyok miatt a helyzet nem érett az általunk képviselt értékelvű megközelítésre. Interjú.

„A 168 Órában történteket – leváltott főszerkesztő, új tulajdonostárs – sokan úgy tekintik, hogy megkezdődött a lap átjátszása a Fidesz kezére, mit szól ehhez?

2015-től kezdődően azért nyújtottunk segítséget a súlyos anyagi gondokkal küzdő 168 Órának és a megszűnés előtt álló Klubrádiónak, mert azt gondoltuk, hogy ezeken a felületeken lehetőségünk lesz a számunkra fontos társadalmi és kulturális üzenetek eljuttatására, nem utolsósorban az antiszemitizmus elleni harc kompromisszumok nélküli képviseletére. Nemcsak arra kértük nemzetközi támogatóinkat, hogy fektessenek be (a Brit Média Kft.-n keresztül) az egyes médiumokba, hanem a Klubrádió ingatlanát is megvásároltuk Arató Andrástól, és ingyenesen biztosítottuk az épületben a rádió működési feltételeit, beleértve az ő személyes irodáját is. Eszünk ágában sem volt beleszólni az újságírók napi munkájába – soha nem is vádolt ezzel minket senki –, de a kezdetektől betegesen gyanakvó, ellenséges légkörben saját céljainkat sem tudtuk érvényesíteni. Öt-hat év keserű tapasztalatai után fel kellett ismernünk, hogy a nyilvánosság politikai polarizáltsága és a hideg polgárháborús viszonyok miatt a helyzet egyelőre nem érett az általunk képviselt értékelvű megközelítésre.

Rózsa Péternek volt egy műsora a Klubrádióban, ahol ön gyakori vendég volt…

Négy év keserves harc árán sikerült elérni, hogy megszülessen ez a zsidó tematikájú műsor. Nagyjából ez áll szemben a hétszázmillió forinttal, amit a támogatóink az évek során elköltöttek a két médiumra. Be kellett látni, hogy ez a modell nem működőképes. Így támogatóink úgy döntöttek, hogy további két lépéssel hátrébb lépünk. A folytatáshoz egy olyan szakmai befektetőt kerestünk, aki komoly szakmai vízióval a további fenntartható működés lehetőségét tudja biztosítani. Őt a Pesti Hírlap tulajdonosa, Milkovics Pál személyében találtuk meg. Átadtuk számára az irányítási jogokat, és a folyamat végén a tulajdonosi jogokat is átadjuk.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 222 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Várom a toleráns európai demokraták Fideszzsidózó reakcióit.

Ennek az egyenletnek balliberális oldalon egyetlen megoldása létezik: Köves Slomó antiszemita...

Az ellenzéknek talán nem egy antiszemita jelöltet kéne támogatnia. Nem gondolod, hogy ez is benne van?
Gergő mint Budapest főpolgármestere támogatja a judapestezőt. Az ellenzék tudathasadásos állapotba került.

Egyetértünk. A magyar zsidóság addig van itthon biztonságban, amíg ez a kormány van. Az ellenzék engedné, sőt támogatná a migrációt, onnantól kezdve senkinek nem lehetne biztonságban.
Újságírók kimondathatnák az ellenzékkel, hogy migráció pártiak. Csak hogy a szavazóik is tisztában legyenek ezzel.

Beszélj hangosabban, mert kityit tyüket vagyok!

Az ilyen nyilvánvalóan antiszemitákra is, mint ez a Köves, aki egyértelműen a NER rezsim szekerét tolja?

Mondogatni kell, mert ez egy rendkívül logikus, kézenfekvő, de NEM közismert és a nyilvánosságban forgó gondolat.

Vagy-vagy. Ez van. Általában alkalmazkodni kell, vendégségben különösen.

Tacsi!
Arról tudsz, hogy Magyarországon egyetlen baloldali párt és pártlap található? Munkáspárt-Szabadság........ja, Te elhagytad az MSZMP-t, s egyből progresszív európai szocialista lettél..........

Soros ezt tanulta az apjától:
"Amikor a zsidók rendszerszerű üldözése elkezdődött, azt nem a németek, nem a magyar kiszolgálóik hajtották végre, hanem - a legmeglepőbben - maguk a zsidók."
(Tivadar Soros: Masquerade, Arcade Publishing, 2001, 16, old.)
Az apa emlékirataiból.

Ha nem vagy olyan jól értesült, akkor miért állítottad?

Az meg ugye merő véletlen egybeesés, hogy mindez az Index kiherélése után pár héttel. Közelednek a választások, és világjárvány van. Kézben kell tartani a médiát...

Egyre inkább lehetséges.

Köves Slomo azért kapott vágóhidat, mert ortodox és az ortodoxok kóser kaját esznek.

David Lau, Izrael állam askenázi főrabbija hangsúlyozta, az új üzem világszerte lehetővé teszi a zsidóknak, hogy megismerjék a Magyarországon előállított kiváló minőségű termékeket, és élvezhessék a kóser táplálkozás előnyeit. Hozzátette, hogy a beruházás sok helybélinek biztosít megélhetést.

Méghogy a Mazsihisz nem szokott politizálni?
Na ne röhögtesd ki magad!
Csak azt szokott pláne, amióta Heisler a vezetője.

Ha rossz a kiindulópontod a végkövetkeztetésed is hamis lesz.

Itt sem voltál jól értesült, sőt semmit sem tudsz Jakabról sem.
Talán nem kellene összehasonlítanod egy fórumon commentelőket azzal, hogy egy országgyűlési képviselő milyen szöveget ereszt meg a miniszterelnökével szemben, a Parlamentben, ill. a médiában. Egyébként van olyan "erős".
Ha sokallod az erős kifejezéseket a mandin, akkor menj át a hvg-re, és olvasgass a commentek közt milyen mocskot zúdítanak Orbánra és a szimpatizánsaira. Ébresztő Rózsa!

"Nem gyűjtöttem össze a Jakab összest, nem tudom, miket mondott.
Biztosan nem mondott erősebb kifejezéseket, mint itt a mandin a legtöbb hozzászóló mond naponta. Ahogyan most Jakab politizál, rokonszenves."

Ha mostanában nem jártál a hvg-n, bár nem tudom, hogy mit jelent nálad a "mostanában", akkor milyen alapon írod le, hogy "Én itt több gyűlölködőt láttam, mint a HVG-n."
Mivel én viszont megnéztem a hvg-n commentelőket, nem véletlenül írtam neked, hanem empirikus tudásból.
Azt írtad, hogy tetszik neked Jakab politizálása!
Amikor a fejedre olvasták, hogy tudod.e egyáltalán, hogy miket nyilatkozik, akár egy jobbikos gyűlésen, akár a parlamentben, az a válaszod, hogy: Nincs szükség jól értesültségre ahhoz, hogy tetszik, nem tetszik egy-egy hozzászólás.
Akkor mi szerint döntöd el, hogy tetszik-e, ha nem is tudod, hogy miket nyilatkozik.
Mi szerint döntöd el, hogy több a gyűlölködő itt a mandin, mint a hvg, ha nem is jársz a hvg-re?

Majd én megmondom. Egy szempont vezet téged, a lényeg, hogy támadja a kormányt. Aki támogatja, az neked már nem hiteles, pl. Slomo.

Mit akarsz kivárni, amikor már leírtad a végkövetkeztetésedet?

"Szerintem, Slomó tett megint egy szívességet Orbán Viktornak, átjátszotta részét a jobbos médiának."

Á, köszi, hozom is az indexem! :)

Egy fenét volt "mindig is megoldott"!
Égbekiáltóan tájékozatlan vagy.

Beírtad az ötösömet az indexembe? Írtam, hogy hozom, keresd meg.

Már mint ne az indexemet, hanem azt a helyet, ahol írtam.

Jakab esetében, mert róla beszélünk, nem is kell, elég információ, ha meghallgatod, hogy miket beszél, nyilatkozik, ír a facebookjára.

A zsidóság megosztását is Orbánra kened?
A következő lépésed az lesz, hogy Orbán a hibás, hogy külön vannak az ortodoxok és a neológok, és azért is, mert tovább szakadtatok ultraortodoxokra és a neoklógok is tovább szakadtak.

Ami Heisler nem politizálását illeti, ki volt az, aki beszolt Orbánnak a vendég Netanjahu előtt?

Nagyon is fontos volt az itthoni hús ellátás is, mert Bécsből jött minden alakalommal az a rabbi, aki a marhából az int kivehette.
Nem csak a libamáj miatt hozták létre a kóservágóhidat. Egyre több a kóserbolt és azokat el is kell látni.

Először is ez nem igaz. Nem mondasz igazat.
Másodszor ti zsidók, szépen nyírjátok egymást Orbán nélkül is.
Harmadszor nekünk az a véleményünk, hogy pontosan ti csináljátok a zűröket, balhékat, osztjátok meg a keresztény társadalmakat. Ld. színművészeti.
Azt mondják, hogy Kádár alatt, csönd volt a nevetek.

1989 óta több párt került a Parlamentbe. Az emberek választhattak. Na ekkortól ellenségesek egymással a különböző párt szimpatizánsai, ami kihatott a családokra is.
Átaludtad a történelmet, talán a Tanácsköztársaságot is.

Székely, Zsámbéki, Máté nem mondott le a tanári állásáról? Na, ne!

Ha nem viszik tovább az osztályaikat, az szerinted mit jelent?
Azt, hogy: "az biztos, hogy nem mondtak le a tanításról,"?

Természetesen ezt tudom, hogy nem most, azért írtam, mert nehogy már ezt is Orbán nyakába varrd!

Mint írtam Orbán nem osztott meg senkit.
Maguk az emberek teszik le a garasukat jobbra, vagy balra. Ezt akkor is megtették, amikor nem Orbán volt kormányon.

Pontosan a libsikomcsikat nevezik árokásóknak.

Nem mondtam, hogy hazudsz, azt mondtam, hogy nem mondasz igazat.
Ez lehet tudatlanságból, félreinformáltságból, sok mindenből.

Mondjál példát, hogy csinálja, mit csinált?

Hamár. Itt egy jó példa a Meseország könyv.
Orbánnak ehhez nem volt köze, mégis megosztotta az embereket. Tudod, hogy miért? Mert mindenkinek van véleménye.

Kádár alatt az arabokat támogattuk. A vallások el voltak hallgattatva.
Ha csak belsős anyagokban tette is, a hatalom számontartotta, ki a zsidó – ellentétben a közbeszéddel, ahol csak nagyon korlátozottan lehetett zsidó ügyekről egyáltalán szót ejteni.
Kádár elvtárs tájékoztatta Brezsnyev elvtársat a lengyel elvtársakkal egyeztetett lépéseinkről – az Izraellel való diplomáciai kapcsolatok felfüggesztéséről. Brezsnyev elvtárs azt válaszolta, hogy ez megfelel a Moszkvában kidolgozott közös álláspontnak. Örömmel nyugtázta, hogy itt minden rendben van, és meg tudjuk tenni ezt a lépést.
Ezt jelzi az idézett Kádár-beszéd is, de ennél jóval konkrétabb lépések is történtek: a magyar belügyből, a Külügyminisztériumból és a hadügyi vezetésből is távolítottak el zsidó származásúakat.

A „cionizmust” így mindenesetre egy kalap alá lehetett vonni a fasizmussal és az elvtelennek mondott üzleteléssel. Az Izraellel szimpatizálók elleni kampány különösen cinikus módja volt az így ellenségesnek nyilvánított zsidók náci kollaboránsként való megbélyegzése.

A cionizmus jellemzője az antikommunizmus, a szovjetellenesség, a nemzetközi imperializmus kiszolgálása, a kapitalista Izrael dicsőítése, a zsidók felsőbbrendűségének hangoztatása és a zsidók Izraelbe csalogatása
– szögezte le egy összefoglaló állambiztonsági irat 1967-ben.
A zsidó vallási szervezeteket hasonló módszerekkel igyekeztek megtörni, mint más egyházakat: részben pénzügyi kontrollal, részben azzal, hogy csak a szocialista rendszer iránt lojális és gyenge vezetőket engedtek pozícióba kerülni.
Az állambiztonságon belül az Izraellel kapcsolatos ügyekre felállított külön alosztály egyik fő feladata az Izraellel kapcsolatos megnyilvánulások figyelése volt. A kapcsolódó aktákban a zsidókkal kapcsolatos ismert sztereotípiák bukkannak fel: „nemzetellenes zsidó kozmopolitizmus”, „a vezető pozíciók elfoglalása”, „zsidó túlérzékenység”, „klánszerű összetartozás” és „összeesküvésszerű nemzetközi hálózatok” toposzai köszönnek vissza az állambiztonsági zsánerben.

A Kádár-rendszer kizárólag vallási felekezetként ismerte el a zsidóságot - tiltva annak minden megnyilvánulását és vallási vonulatát egyben, mégis gyanakvóan tekintettek a magyarországi zsidókra. A zsidókérdést nem csak Magyarországon, de az egész keleti blokkban 1945 és 1990 között erős, egymással sokszor ellentmondásban álló tényező határozta meg. A holokausztot bár elismerték, de kárpótlást nem voltak hajlandóak fizetni, sőt, a külföldi segélyek útját is megpróbálták akadályozni, sok esetben sikerrel. A zsidók nem beszélhettek az őket ért sérelemről, csak és kizárólag úgy ismerték el a holokausztot, mint a fasiszta bűntettet magyar (és egyéb) állampolgárok ellen, annak azon vonulata nélkül, hogy ezen állampolgárok nagy része - noha tény, nem mindenki - zsidó volt.

Ha nem aludtál, akkor nem tanultál történelmet, vagy letagadod.

Még nem gyűlöltem senkit. Magadból indulsz ki.

Nekem nincsenek elvtársaim, a Kádár-korszak után születtem.
Ellenben a jobbiknál olvastam ezt a kifejezést, hogy árokásó, fel is sorolják képpel az árokásókat.
Namost, neked tetszik Jakab Péter politikája, bele is vettétek a moslékkoalícióba, vagyis a jobbik a te, elvtársaid.

Dettó! Ha úgy írtad volna, hogy,
elvtár-said
elvtár-sa-id
elv-tár-sa-id
Ugyanazt jelenti. Mondtam már, hogy ne maszatolj.
Azért elvtársad neked Jakab Péter és Karácsony, mert egyezik a véleményetek. Te írtad.

Nem érdekel, hogy baráti, családi körödben hogy használod.
Az elvtárs egy kommunisták által mindenkire használt szó.

Ez azt jelenti, hogy fajilag nem ismerte el a zsidókat. Márpedig a legtöbb zsidó nem vallásos.
Ki beszél itt zsidó egyházról? Sem én sem Kádár.

Pont 100 évig aludt. Nem csoda, ha mindent elfelejtett.

Ha nem szoktál gyűlölködni, akkor a barátság szóról, amit llnnhegyi írt nekem, hogy jutott eszedbe a gyűlölet szó? Hogy tudtál asszociálni ebből a mondatból a gyűlöletre??
"Nagyon jó barátom lettél!-:)))"

Mint már írtam neked, még sosem gyűlöltem senkit. Haragudni igen, de az is hamar elillan.
Nem gondoltam, hogy te azt gondolod, mert máskor is írt nekem ilyeneket, ilyen udvarlósokat.
Részemről nem gondoltam.

A témát szépen félre vitted. Ugyanis azt akartam neked bebizonyítani, hogy Kádár alatt csönd volt a nevetek. Kádár nem szerette a zsidókat, ahogyan Brezsnyev, Sztálin sem.
Igen az emberi fajhoz.
Csakhogy nem hallottál még a fajelméletről?

A hivatalos beállítás szerint az antifasizmus a kommunizmussal egyenértékű, aki elutasítja a fajelméletet, annak az államszocializmus oldalán a helye, aki pedig nem híve a kommunista rezsimnek, az értelemszerűen legalábbis fasisztagyanús – a holokauszt politikai instrumentalizálása a kommunizmus egyik máig ható élő hagyatéka.

Bár Magyarországon nem következett a lengyelországihoz hasonlóan durva ‘anticionista' kampány, a hatnapos háború után a zsidó származásúak lojalitását szintén hajlamos volt megkérdőjelezni a hatalom. Ezt jelzi az idézett Kádár-beszéd is, de ennél jóval konkrétabb lépések is történtek: a magyar belügyből, a Külügyminisztériumból és a hadügyi vezetésből is távolítottak el zsidó származásúakat.
Kádár beszédéből:
A párttagság bizonyos kisebb része – ne értsen félre senki – de bizonyos területen létező és nagy hatással bíró része nem kommunista módon viselkedett. S én ebből semmiféle faji dolgot nem akarok kihozni, és megértem, hogy nem mindenki előtt elég világos, ki az agresszor, a támadó, bizonyos aggodalmat meg lehet érteni, de ez nem jár együtt azzal az engedéllyel, hogy vitassák a párt és a kormány álláspontját ilyen döntő kérdésben, hogy ki mellett vagyunk, és ki ellen harcolunk.... Ezt én nem hagynám szó nélkül."

Miközben a rezsim igyekezett magát az „antifasiszta harc” egyetlen jogos örökösének beállítani, a hatalom a zsidó élet színtereit kőkeményen korlátozta. A zsidóságot hivatalosan kizárólag vallási csoportként ismerték el, a nem vallásos (tehát az 1945 utáni, három-negyedrészt budapesti zsidóságon belül ezek voltak nagy többségben) zsidó identitásokat elnyomták, így a zsidóság megéléséhez kizárólag az állambiztonságilag megfigyelt és politikailag korrumpált vallási szervezetek jelentettek legális kereteket.

Ez azt jelenti, hogy mint származást nem ismerte el a zsidókat.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés