Közös lista, vagy nem

2020. szeptember 28. 8:05

Bencsik Gábor
Facebook
Gyurcsány petíciója nem más, mint a majdani alkudozások induló pozícióinak erősítése.

„Gyurcsány Ferenc petíciót indított annak támogatására, hogy az ellenzék közös listával induljon a soron következő országgyűlési választásokon. Az ember első olvasásra nem igazán érti, hogy miért kell ahhoz petíció, amit minden érintett párt vezetője hónapok óta követel. A magyarázat azonban egyszerű: ez a petíció nem azért született, hogy szorgalmazza a közös listát (az amúgy sem nem ilyen petíciókon dől el), hanem azért, hogy Gyurcsány és a DK nevéhez kötődjék a kezdeményezés. Egyúttal válaszcsapás Fekete-Győrnek arra a mondatára, hogy Dobrev Klára listavezetésével nem lehet nyerni. Annak az előkészítése, hogy majd a Momentumra lehessen tolni az egység megbontójának ódiumát, ha ellenáll a DK személyi javaslatainak.
Hogy valóban lesz-e közös lista, az majd az után derül ki, hogy az ellenzéki pártok előállnak a farbával: a lista befutó helyei közül hányat, milyen sorrendben követelnek maguknak. Gyurcsány petíciója nem más, mint az ezzel kapcsolatos majdani alkudozások induló pozícióinak erősítése.”

Összesen 20 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Látszik, hogy Alkoholista most minden csapból ezt az egy lista gondolatot önti, mert ez az első lépése ahhoz, hogy dirigálhasson az egész ellenzéknek. Mert persze, ugye, neki nem kell pozíció! Persze, nem, nem, nem! Olyan kényszerpályára akarja vezérelni a "szövetségeseket", hogy később már gond nélkül bedarálhassa azok esetleges ellenvetéseit. "El lehet menni": ugye ismerős mondat Alkoholista szájából...

Válaszok:
marko11 | 2020. szeptember 28. 12:37

Először nézzük meg, hogy milyen előnyökkel, hátrányokkal jár a közös lista.

Előnyök:
- elsősorban azoknak a pártok lehet jó, akik ha saját listával indulnának nem lépik át a küszöbértéket és kiesnének.
- Az egyéni listáknál az elosztásnál töredék szavazat keletkezik, ami elveszik. Ez maximum 1-3 mandátumot jelenthet a hat párt esetében.

Hátrányok
- Elveszik a pártok különböző politikai arculata.
- Szerintem nem 100 százalékos az átszavazási halandóság, ami azt jelenti: a töredékszavazat 1-3 mandátuma elveszhet.
- A kisebb pártoknak csökkenhet a támogatottságuk.

A jelenlegi állás szerint - a közvélemény kutatások figyelembevételével - a PM biztos, hogy nem éri el a küszöbértéket. A Jobbik és az MSZP helyzete kétséges. E három párt számára fontos lesz, hogy a listaállítás előtt mit tartalmaznak a vélemény kutatások, illetve a DK és Momentum mennyi befutónak számító listás helyet ajánl. Ez utóbbi azonban csak a listaállítás határidejének időszaka előtt 1-2 héttel fog megtörténni. Addig viszont a ,,győzködés,, időszaka lesz.

Összegezve: Szerintem lesz közös lista, mert ez jelentheti, hogy miné több mandátuma legyen a mostani ellenzéknek.

halandóság javítás hajlandóság

,,Ha Gyurcsányt választják, akkor a bukást választják. ,,

Amennyiben az állítást a Momentumra érted, nem értek veled egyet.
Szerintem a Momentum a 5 százalékos küszöbértéket mindenképpen át tudja lépni. Számukra a közös lista csak akkor értékes, ha Budapesten és a vidéki nagyvárosokban egyéni jelöltjeikre teljes támogatást kapnak. Fontos számukra, hogy ez mennyi főt érint.

Molnár Zsoltnak ne számít ha az MSZP-s jelölt lop, csak győzzön a választáson.

,,Tóth Csabáról szintén elmondta a műsorban a véleményét, korábban Fekete-Győr kijelentette, hogy ha csak egy lista lenne, akkor a Momentum feltétele az volna, hogy ne legyenek rajta olyanok, akiket valaha csaláson értek, illetve megkárosították az adófizetőket. Példaként hozta fel Tóth Csabát. Molnár Zsolt hangsúlyozta, hogy személyi kérdéseket nem a nyilvánosság előtt kéne megvitatni, és hozzátette, hogy Tóth,,kétszer tönkreverte a Fideszt, kérdezem udvariasan, hogy ezt hány momentumos politikus tudja elmondani magáról?,,
http://www.atv.hu/belfold/2020..

de hogy lehet, hogy 2020-bqn gyurcsány még mindig tényező?
nem arról volt szó, hogy ha a fidesz nyer, gyurcsányt elszámoltatják
ja, hogy ez is csak politikai termék volt mint a polgári ország

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés