Az ellenzéki összefogás hiteles szereplőit, ha ezt igénylik, mindenkor támogatni fogom

2020. szeptember 27. 12:20

Bajnai Gordon
Facebook
Ezen túlmutató politikai ambícióim nincsenek. 

„Kényelmetlen helyzetben találtam magam az elmúlt napokban, muszáj megszólalnom. Fekete-Győr András adott csütörtökön hosszabb interjút, ebben engem is említett és pontosan fogalmazott: »...és szoktam Bajnai Gordon volt miniszterelnök úrral is egyeztetni«. Ez így igaz.

Azóta nagy kört futott a sajtóban az ebből kreált klikkvadász hír, miszerint »Bajnai visszatér a politikába, a Momentum színeiben«. Ez így viszont már nem igaz.

A tények:

1. 2014 óta a belpolitikától hátraléptem, a szakmámban, külföldön dolgozom egy nemzetközi cég egyik vezetőjeként.
2. Immáron civilként, volt kormányfőként viszont azóta is aktívan támogattam azokat a bátrakat, akik hitelesen küzdenek Magyarország polgári, európai jövőjéért, az országot 10 éve maga alá gyűrő maffiakormány leváltásáért.
3. Ezért segítettem a kezdetektől Karácsony Gergő főpolgármesteri kampányát. 
4. Ezért ajánlottam az EP kampányban nyilvánosan Jávor Benedeket, Molnár Csabát, Dobrev Klárát, Donáth Annát, Újhelyi Istvánt. 
5. Ezért beszélgettem az elmúlt három évben néhányszor Fekete-Győr Andrással a kormányzati tapasztalataimról. 
6. Hozzáállásomban nincs és nem várható változás: a pártpolitikában nem tervezek részt venni, viszont az általam régóta sürgetett ellenzéki összefogás hiteles szereplőit, ha ezt igénylik, mindenkor támogatni fogom. 
7. Ezen túlmutató politikai ambícióim nincsenek. 

Ennyi, nem több, de nem is kevesebb.
P.S.

De ha már megszólaltam és ezt olvassátok:

• Free SZFE – a szolidaritás a legnagyobb erő az önkény ellen. (avagy: önkény helyett Örkény - tartsátok életben színházainkat)
• Álljunk ki Iványi Gáborék, az Igazgyöngy Alapítvány és a Dr. Ámbédkar Iskola mellett – mentsük az emberségünk maradékát.
• Támogassátok a megmaradt független sajtót – és ne igyatok a propaganda dögkútjából.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 180 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hajdúbét
Wallis
Áramlopás.
Hiteltelen ember a Bajnai.

Válaszok:
ThunderDan | 2020. szeptember 27. 13:01

Várjunk, még csak most bimbózik a kapcsolatuk:-)

2014 óta a belpolitikától hátraléptem

=

maffiakormány leváltása
hajrá Gyurcsányné
leigazoltam a Momentumhoz
összefogááááás
#freeszfe
"neigyatokapropagandadögkútjából


EZ HÚLYE

Együtt.



:))

Válaszok:
pollip | 2020. szeptember 27. 14:03

Ennyi.

Ugye 2009-2010-ben volt ez a ballib legendárium, hogy hát itt van ez a remek ember politikai ambíciók nélkül úgymond... maga is folyamatosan azt mondta, hogy vége, visszavonul...

... alig két évvel később, 2012. október 23-án meg tömegygyűlésen jelentkezik be miniszterelnök-jelöltnek.

És akkor tegyük éles kontrasztként Bajnai mellé az egykori pénzügyminiszterét, Oszkót.

NA, AZ A BELPOLITIKÁTÓL VISSZAVONULÁS. Nem pedig a Bajnai-féle uszítás.

"Ezért ajánlottam az EP kampányban nyilvánosan Jávor Benedeket, Molnár Csabát, Dobrev Klárát, Donáth Annát, Újhelyi Istvánt. "
:D

2006-2009 Bajnai Gordon - az ember, aki ott sem volt miniszter.

Válaszok:
pollip | 2020. szeptember 27. 14:04

Azért ott volt, hiszen dicsekedett, hogy a laptopján vannak az uniós pénzek....

Az a lényeg, h mindig az ELLENZÉKI összefogást támogassa Lúdas Mutyis!

Már csak Bajnai hitelessége a kérdés. A Gyurcsány kormány fontos minisztereként is sáros az ország helyzetében, ezért mielőtt dicsőítenéd, ezt kéne látni. Egy év alatt mit tudott eltakarítani a saját szarából? És a akkor szarban volt az ország, akkor Bajnai miért áll be Gyurcsány mögé?

Milyen felsőbb páholyokra gondolsz? A nem létező, de a világot irányító erőre? Ők már tíz éve próbálkoznak sikertelenül. Pedig már 2011-ben öt pontban vázolták Orbán bukását. Gondolod, hogy miután semmire nem jutottak, előveszik az ötödik pontot, a polgárháborút? Amerikai mintára?

Csak kíváncsiságból kérdezem, hogy a személyeskedésen túl el tudod mondani azokat az érveket, amelyek Bajnai esetleges miniszterelnöksége, vagy az ellenzék választási győzelme mellett szólnak? Gazdaság, hitelfelvétel, közművek eladása, valami ilyenekre gondolok.

Libásgordon! Ezek a hiteles emberek neked? Ezek a haza és nemzetárulók?
Remélem, hogy soha nem kerülnek a hatalom közelébe.

"azokat a bátrakat, akik hitelesen küzdenek Magyarország polgári, európai jövőjéért, az országot 10 éve maga alá gyűrő maffiakormány leváltásáért. Karácsony Gergőt
Jávor Benedeket, Molnár Csabát, Dobrev Klárát, Donáth Annát, Újhelyi Istvánt."

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés