Elküldenek száz dolgozót a budapesti gyógyfürdőkből

2020. szeptember 25. 15:14
Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes és a BGYH vezérigazgatója jelentette be a leépítést.

A vállalatnál alkalmazott munkavállalók tíz százalékát, mintegy 100 dolgozóját készül elbocsájtani a fővárosi fürdőket fenntartó Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. (BGYH) – jelentette be Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes és Szűts Ildikó, a BGYH vezérigazgatója pénteki sajtótájékoztatójukon – közölte a 444. A bejelentéssel egy időben a BGYH érdekegyeztető tárgyalásokat kezdeményez a dolgozókat képviselő szakszervezettel, az pedig, hogy mely munkavállalók érintettek a leépítésben, október második felére derülhet ki.

A 444 tudósítása szerint Kiss Ambrus bejelentette, a Fővárosi Önkormányzat munkába helyezési bizottságot hoz létre, hogy az elbocsájtott dolgozók elhelyezkedését segítse. Elsősorban a főváros cégeinél: a BKK-nál, a Főváros Vízműveknél, a Fővárosi Csatornázási Műveknél, a Főtávnál és a Főkertnél remélik tovább foglalkoztatni az érintetteket. Akinek ez nem sikerül, a Budapest Esély Nonprofit Kft. munkaerő-piaci elhelyezkedést segítő képzésein vehet részt – írta meg a 444.

Szűts Ildikó megjegyezte, hogy a létszámleépítés oka a budapesti gyógyfürdők 2020-ban drasztikusan visszaeső jegybevétele. A vezérigazgató kérdésre válaszolva elmondta, hacsak a járvány miatt nem kell újból bezárnia a budapesti fürdőknek, úgy számolnak, a turizmus 2021 nyarára várható újraélénküléséig kihúzza a cég a mostani létszámleépítés és egyéb megtakarítások jelentette költségcsökkenéssel – írta a 444.

Kép forrása: Facebook

Összesen 62 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

De legalább a Zorbánnak bemostak, na.

A budapestiek ha többet járnának fürdőbe, meg is menthetnék ezeket a cégeket.

Biciklisávot kell kialakítani a medencékben, nincs más megoldás.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés