Rá lehet-e bízni Németországra Európát?

„A rövid válasz nyilvánvalóan az, hogy nem. A hosszabb válasz az, hogy ez az alkalmatlanság hovatovább Európa teljes pusztulásához vezet majd. Németország informális vezető szerepe ellenére nem tesz semmit azért, hogy bármi másképp menjen Európában, mint ahogy azt az ultraliberális érdekcsoportok, multinacionális korporációk és a »spontán« káosz akaratából következik. A soros német elnökség sem vezet sehová, a német politikai elit saját előítéleteinek a foglya.

1914-ben Németország Európa legerősebb nemzete volt. Az ismétlődő politikai válságok ellenére az európai közvélemény nem tekintett feltétlenül negatívan a német népre, tudták, hogy nemzetként milyenek, de az egyes németeket nem tekintették olyan szörnyetegnek, mint később a háborús propaganda hatására. Németország azonban nem elégedett meg azzal, hogy békés úton és ebből következően lassan építse ki gazdasági és politikai hegemóniáját Európában, hanem gyarmatokat akart és rövid úton akarta fölényét érvényesíteni. A németek katonai értelemben többször is egészen közel voltak a győzelemhez, végül is Anglia, Franciaország, Oroszország és később az USA katonai ereje kellett ahhoz, hogy a németeket legyőzzék. Európa végzetes meggyengülése ekkor kezdődött, a német világhatalmi álmok, vagyis az, hogy az európaiak egymást ölik, az egész világnak azt üzenték, hogy meg lehet szabadulni az európaiaktól, a fehér embertől. Európa demográfiai megroppanásában az I. világháborús veszteségek ugyanúgy benne vannak, mint a későbbiek.

A németek sikertelen pacifikálásának oka volt az is, hogy nem értette meg sem az európai, sem az amerikai politikai elit azt, hogy Európa nagyhatalmai már nem elég erősek egyenként ahhoz, hogy döntő szerepet játszanak más kontinensek hatalmi játszmáiban. A II. világháborúban aztán Európa ugyanazt sokszorosan megtette magával, amit bő húsz évvel ezelőtt. És megint a németek vezetésével. Hitler csak „elfoglalt” egy olyan Németországot, amelyben benne rejlett mindaz az indulat, agresszió, gonoszság és elképesztő tehetség és munkabírás, amivel szintén majdnem sikerült győzelemre vinni egy, a német néplélekben rejlő őrületet.”