Készüljetek! Elkezdődött

2020. szeptember 22. 7:39

Bencsik András
Demokrata
Az ellentmondás immár elviselhetetlennek látszik.

„Messzire ért a korábbi kezdőponttól Orbán Viktor, hiszen emlékszünk még, milyen hatalmas vihart kavart, amikor kijelentette, a nem liberális – az ő szavaival: illiberális – demokráciák gazdasági értelemben rendkívül sikeresek, és ezt nem lehet nem észrevenni. Ez az óvatos jelzése annak, hogy a liberális demokráciákon kívül is van élet, hatalmas, máig le nem csillapodó vihart kavart. Ehhez képest most sokkal messzebb ért, kijelentvén, hogy a kor fő ellentmondása a liberális és a konzervatív felfogás között feszül, mi több, ez az ellentmondás immár elviselhetetlennek látszik.

Az önmagát egyedül üdvözítőnek tartó, ezért önmagának mindent megengedő, akár a történelmi bűnöktől terhelt baloldallal is gond nélkül szövetkező, a másféle véleményt elítélő és kirekesztő, hegemonista céljait nem is tagadó, a történelmi örökségeket elvető, az univerzális értékeket tagadó, a népességcserével lebonyolított népirtást természetes folyamatnak tekintő liberalizmus Orbán Viktor szerint ma már élet-halál harcot vív a konzervatív elveket valló kereszténydemokráciával.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 46 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Csak nyugalom.
Lehet, hogy Bencsik András után
majd Stefka István is jelentkezik egy látványos nyalintással...
(:-)))

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés