Mossák kezeiket

2020. szeptember 20. 21:36

Somfai Péter
168 Óra
A nemzeti együttműködés kormányának sem a mostani perpatvar az első konfliktusa népével.

„Orbán tanár úrnak igazi könyökvédője volt a kék köpenyén, és latint okított nekünk a történelmi múltban, a Kölcsey Gimnáziumban. Most biztosan büszke volna rám, hogy a színművészeti egyetem körüli perpatvar kapcsán Pilatust latinul idézem: Lavabo inter innocentes manus meas! A Biblia szerint a római helytartó ezt talán akkor mondta, amikor – legjobb meggyőződése ellenére – politikai okokból a keresztfára küldte Krisztust. Ám látván, hogy ebből még háborúság támadhat, vizet kért, megmosta a kezeit a sokaság előtt, és – gondolom – nyeglén, ahogyan ez mostanában dívik, megrándította közben a vállát, majd azt mondta: »Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől; ti lássátok!«

Ennél jobb kibúvót a felelősség alól azóta sem találtak ki maguknak azok a politikusok, akik nagyon szeretnének elhatárolódni akár a saját döntéseiktől is. Nem akarom a magyar kormány egyetlen illetékes emberét sem az egykori római helytartóhoz mérni, de ami a színművészeti egyetem körül történik, tálcán kínálja a párhuzamot. Pilatusnak sem Krisztus halálra ítélése volt az első konfliktusa Júdea népével. Amikor a római csapatok Jeruzsálembe vonultak, az Antonius-vár előtt, a templomtéren felállíttatta hadijelvényeiket. Ez a zsidókat sértette, követelték eltávolításukat, és heves tüntetésbe kezdtek. Pilatus – látva a nép rendíthetetlenségét – ezt meg is tette.

A nemzeti együttműködés kormányának sem a mostani perpatvar az első konfliktusa népével.”

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 38 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mesélj már!!!!!!!!!!!!!!
Mikor volt baja a NER arisztokráciával????

Na mesélj!! Miért vagyok hülyébb mint te?????
(Mondjuk azt nem vártam tőled, hogy érdemben is vitatkozz azzal a mit írtam, mert ahhoz háromnál több agysejt is kéne.)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés