Tőmondatok

2020. szeptember 18. 14:27

Szentesi Zöldi László
Demokrata
A diák még nem művész. Senkit nem rúgtak ki, az oktatók sorra felmondanak. Egyetlen állami tanintézet sem teljesen szuverén a saját ügyeiben.

„A Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) gerjesztett kálváriájáról az embernek tőmondatok jutnak eszébe. Rövid, velős igazságmorzsák, amelyekről persze mindenki pontosan tudja, hogy igazak, de olykor megspóroljuk számbavételüket.

A tőmondatok nagyjából így festenek.

A diák még nem művész. Senkit nem rúgtak ki, az oktatók sorra felmondanak. Egyetlen állami tanintézet sem teljesen szuverén a saját ügyeiben. Az irányított rend ezerszer jobb, mint a tudatlanok anarchiája. Nincs kőbe vésve, hogy az SZFE a hazai színiképzés egyetlen hiteles intézménye. Nem igaz, hogy a politika a baloldali kormányok idején távol tartotta magát a színművészetitől. Nem igaz, hogy ott valamilyen páratlanul értékes szakmai képzés folyik. Nem igaz, hogy az eltávozott tanárok pótolhatatlanok. Nem igaz, hogy kötelező színésznek, rendezőnek szegődni, ha cserébe ellopják az ember lelkét.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 88 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szerinted Vidnyánszky maga akart szovjet állampolgár lenni, vagy történelmi okokból nem lehetett más? Ez az egyik. A másik pedig az, hogy Vidnyánszky nem kapta a kezébe a színészképzést, csak az SZFE fenntartását ruházták át a kuratóriumra. Követve a liberális mantrát, hogy az állam rossz gazda. Az oktatók pedig elmenekültek, mint a patkányok és a nyáron már kiképzett diákok háta mögé bújtak. Miért nem maradtak a helyükön, kezükben az évtizedek óta nekik adott és gyakorolt színészképzéssel? Hol van az a bátor kiállás, amit most fel akarnak mutatni?

Többen elmondták már a múltban is, hogy van mit javítani, alakítani az SZFE működésén. Kivárhatták volna a változtatást, mert elegánsabb lett volna akkor tiltakozni, mint a diákok egy részét mozgósítani egy elképzelt valami ellen. Talán a most elmenekülő tanárok sem bíztak abban, hogy a diákok a megkezdett, kézzel fogható változtatások ellen is felléptek volna.

Nem értem, miért magatokból indulsz ki, magatokból, akik ide jártok bérkommentelni a jobboldaliak közé. Azzal a nagyképű dumával, hogy csak ti gondolkodtok önállóan, mindenki másnak diktálják a véleményt. De gondolkozz el azon az apróságon, hogy az, amiket ide írtok, pont úgy hangzik, mint amit az ellenzék mond. Akkor hol vannak a ti saját gondolataitok?

Ezt írtad:
(Szentesi Zöldi László), "a magyar - történelem szakos tökéletesen tisztában van
azzal, miért van ekkora felzúdulás egy bebetonozott liberális-urbánus-kommunista zárt klubban".

Be kár,
hogy ez "a magyar - történelem szakos" Szentesi Zöldi egyáltalán NINCS TISZTÁBAN
azzal, hogy a "Dicsőséges Nagyurak" és az "Akasszátok föl a királyokat"
az nem egy, hanem 2 (kettő) különböző Petőfi-vers.
Látványos bukta:
https://merce.hu/2018/11/04/ba..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés