A gödi összefogás nemcsak magát, hanem a helyiek küzdelmét is kinyírta a Samsung ellen

2020. szeptember 18. 21:49

Csengel Karina
Mérce
A történet legnagyobb győztese a NER és a Samsung.

„Balogh szerint a kialakult konfliktus olyan szempontból mindenképpen megnehezíti a helyzetet, hogy már láthatóan a Samsung sem biztos benne, kivel is tárgyaljon, így ezek a folyamatok le is lassultak. A Samsungnak természetesen jól jött Balogh felfüggesztése és a különleges gazdasági övezet is, mivel így egyáltalán nem kell foglalkoznia azzal, hogy mit akarnak a gödiek. Nem mintha eddig túl nagy hatással lettek volna a helyiek érdekei a gyár működésére – hiszen miután a kormány még korábban nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá nyilvánította a gyárbővítést, már nem vonatkoztak rá a helyi építési szabályok, és úgy általában mindenféle engedélyezési folyamat sokkal egyszerűbbé vált számára -, de amióta teljesen kikerült Göd fennhatósága alól, nemcsak az adóügyekben nem kompetens a város, hanem az építéshatósági témákban sem kérdezhet rá a gyár engedélyeire, nem tekinthet bele iratokba.

Hogy pontosan kinek milyen érdeke fűződik a gödi összefogás szétrobbantásához, még mindig nem könnyű átlátni. Egy viszont biztos: a történet legnagyobb győztese mindenképpen a NER és a Samsung, a legnagyobb vesztesei pedig a gödiek…ismét. Miközben a Fidesz az összefogás egykori tagjaival többséget alkotva lehetetleníti el, hogy a Samsung működése valaha is átlátható és számonkérhető legyen, a Pest megyei önkormányzat a Gödtől elvett adóbevételért cserébe feltehetően szintén nem igazán fog akadékoskodni a kérdéses ügyekben. Még ha  jóhiszeműen azt is feltételeznénk, itt senkit sem a hataloméhség, csakis a jóakarat vezérel, akkor is ideje lenne  belátni: a jelenlegi helyzet nemhogy évekig, de hónapokig sem tartható fenn, már csak a helyiek iránti tiszteletből sem.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 65 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Három utcányira vagyunk a Samsungtól, de az a mező közepén van. lehet 2-3 km.

Régebben időnként volt büdöske vegyi szag, mostanában nincs. A Samsungot még a fideszest megelőző MSZP-s önkormányzat hozta ide, volt egy többéves szünet, nagy volt az elkeseredés, h. szegényház lesz az összevont Gödökből. Azután visszajöttek az akkumulátorral, egy darabig nagy volt az öröm. Azóta épült egy jó drága körforgalom és megvette a város a régi, csődbe ment golfszálló komplexumot, valami változás volt az un. Duna-parti nyaralóházak faházas üdülőtelep tulajdonlásában is, nevezetesen átkerült a városhoz. Más nagyobb tételről nem tudok, nekünk egyik sem volt szívügyünk, ami lett volna, arra fütyültek, éppúgy, ahogy ezek is fütyülni fognak.

Gödiek, ez így teljesen félrevezető, Gödöt három település részből "alkották", a Samsunghoz közelieken kívül az egész senkit sem érdekel, mi nem vagyunk messze, de minket sem.

Aki ezekre szavazott, legyen velük boldog, mi NEM szavaztunk rájuk.

Plusz. Helyi munkaerő valóban NEM jellemző.

Tényleg, a gyárhoz közeli házak tulajdonosai kárpótlást érdemelnének. Kérdés számomra, h. az Oázis lakóparkiak, akik abban a tudatban vették a viszonylag olcsó házaikat, h. ott a Samsung, nem igazán messze, elég közeliek-e egy kárpótláshoz.

Göd rászorulna egy értelmes, céltudatos vezetésre. Ahol nincs, ott ne keress.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés