Szerdától megy a Fonó születésnapi sorozata

2020. szeptember 16. 20:17
Szerdától szombatig ünnepli 25 éves évfordulóját a Fonó Budai Zeneház.

A nyári szabadtéri Teraszkoncertek után az idén 25 éves Fonó egy különleges jubileumi válogatással indítja útjára az évadot. A Fonó25 Folkfőváros szeptember 16-19. között egyfajta mixe a zeneház több kedvelt sorozatának.

Hagyományosan a Fonó Szerda táncház kezdi a sort, amelyen Szalonna és Bandája muzsikál koncertet és táncházat, lesz Kamaracsütörtök a ZitheRandommal, Szlama Lászlóval, a Dalindával és a Babrával, amelyet a Babra táncháza követ. Pénteken első sorban a duóké lesz a főszerep, többek között, Herczku Ági-Nikola Parov, Borbély Mihály-Dresch Mihály, Porteleki László-Porteleki Áron, Lakatos Róbert-ifj.Csoóri Sándor 'Sündi', Szokolay Dongó Balázs-Geröly Tamás, valamint a Branka Trió is színpadra lép, 19-én pedig Balogh Kálmán-Lukács Miklós koncertje és a Karaván Família és barátai várják a közönséget. Minden este táncház követi a koncerteket, pénteken a Szászcsávási zenekar, szombaton pedig a Csángálló muzsikál majd.

A Fonó így emlékszik a kezdetekre:

„1995 őszén megnyílt egy hely a Sztregova utcában egy gyárnegyed közepén tele szeretettel, elhivatottsággal és persze zenével, ahova negyedszázada mindig jó bejönni. Nemcsak azért, mert jó zenék szólnak, és mert élő zenére lehet táncolni, hanem azért, mert olyan a Fonó, mint a mi falunk: hazajövünk. Hazajönnek ide a határon túli adatközlők éppúgy, mint a városi táncházi közeg, a világzene közönsége, vagy a jazzrajongók és persze a zenészek, táncosok, akiknek köszönhetően ilyen friss és élő a ház. Rendszerint napközben is belebotlasz egy próbába, itt nincs backstage-büfé: este együtt kéred ki a söröd a zenészekkel és a pultos már tudja: „a szokásosat”. Nincs este, hogy ne találkoznál ismerőssel, mert a Fonóban tényleg rájössz, hogy »kicsi a világ« és egy ekkora házban az egész Kárpát-medence elfér! Gyertek velünk a 25. évben is, Folkfőváros a Fonóban!

A Fonó falát a nyáron kiütöttük, így létrejött egy teljesen szabadtéri, illetve egy félig nyitott koncert- és táncházi tér, amit már a nyár folyamán kipróbáltunk és megszerettünk. Ezzel párhuzamosan új gépészeti rendszert szereltünk be, hogy mindig friss levegővel várjunk benneteket kint és bent egyaránt, így a járványügyi előírások betartásával a lehető legbiztonságosabb környezetben tudunk Benneteket fogadni!”

Fonó25 Folkfőváros – program:

2020. szeptember 16. szerda
Fonó Szerda Koncert és Táncház
20:00 Szalonna és Bandája

2020. szeptember 17. csütörtök
Kamara Selection
20:00 Bojta Zsuzsanna & ZitheRandom
Szlama László-Bergics András Duó
Dalinda
Babra
22:30 Babra táncház

2020. szeptember 18. péntek
Duó Selection
20:00 Borbély Mihály-Dresch Mihály
Branka Trió
Porteleki László-Porteleki Áron
Herczku Ági-Nikola Parov
Szokolay Dongó Balázs-Geröly Tamás
Lakatos Róbert-ifj.Csoóri Sándor 'Sündi'
22:30 Szászcsávási Zenekar

2020.szeptember 19. szombat
Fonó Selection
20.00 Balogh Kálmán-Lukács Miklós koncert
Karaván Família és barátai koncert
22:30 Csángálló
 

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés