„Diktatúrahívők” és „Soros-blogok” – összecsapott Huth és Szily

2020. szeptember 16. 23:59
A megállíthatatlan golyó és az áthatolhatatlan fal – Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője, és immár a Pesti TV programigazgatója vitatkozott Szily Lászlóval, a 444 veteránjával a Transzparens Újságírásért Alapítvány Zsurnaliszta Vitaestjén a megújult Millenáris Park gyepén. A kormánymédiázást, indexezést, sorosozást, kesmázást fűszerezték intelligens odaszúrások és kifejezetten humoros riposztok is. Tudósításunk!

Míg az előző két zsurnalisztaesten szemtől szembe megszelídülni látszottak a résztvevők, itt apait-anyait beleadtak. A közönség is érezhette, hogy itt bizony valódi vita jön, a Nemzeti Táncszínház közelében lévő gyep – ha lehet így fogalmazni – megtelt, pontosan érkező tudósítónak a szomszéd kocsma teraszának hátsó sarkában, egy doboz kihelyezett patkányméreg mellett jutott csak hely.

„Már mindenféle rosszat írtunk egymásról” (Huth)

A fesztivál- vagy meccshangulatra maga a közönség is rásegített, amelynek egy nagyobbik része Szily-, egy kisebbik meg Huth-párti volt, a vonatkozó B-közepek pedig jó polgári hagyományoknak megfelelően gúnykacajjal és alkalmi bekiabálással kísérték bajnokuk szúrásait.

„Mit gondoltok egymás munkásságáról?” – Partos Bence moderátor első kérdése már felpercintette a hangulatot, az ilyenkor szokásos udvariassági körök három percig sem tartottak, Szily konstatálta, hogy Huth normálisan válaszolt neki, ha a Pesti Srácok ügyében kérdezte (ám ez a legkevésbé sem befolyásolta a cikket a végén, szúrta közbe Huth); Huth meg megdicsérte partnere apáknak szóló kézikönyvét, majd hozzátette, Szilynél csak a HVG-s Gergely Zsófia írt róla gonoszabb cikkeket.

„Legyen az bármilyen színvonalú, vagy nem” (Szily)

A valóságok már annál a kérdésnél elágaztak egymástól, hogy mitől hiteles egy újságíró. Szily szerint attól, ha kiderül, hogy a zsurnaliszta nem ír hülyeségeket, „nagy tömegben nem igaz dolgokat, legyen az bármilyen színvonalú vagy nem”; Huth viszont úgy gondolta, maga a „függetlenobjektív” jelző is vicc kategória, ami fontos, hogy az ember ne verje át az olvasókat.

Szily egyébként jegyzetekkel is készült, amiket nem is röstellt bevetni, ellenben gyilkos, cinikus humorral mindkét fél alaposan felfegyverkezett.

Szily fő állításai a következők voltak:

 - a függetlenség nem fikció, igenis létezik, főleg azokon a helyeken, ahol ő dolgozott,
 - a kormány mellett kiálló lapok – amiket nem szép lakájmédiának hívni, de elég plasztikus – ellenben nem függetlenek,
 - azok szidják a függetlenség étoszát, akik – s őket Szily nagyon sajnálja – nem részesülnek belőle.

Huth szerint viszont:

 - éppen Szilyék és a baloldaliak nem vállalják fel saját ideológiai elfogultságukat,
 - a jobboldali médiában dolgozók tekintélyes része ugyanaszerint az értékrend szerint ír húsz éve, akár kormányon, akár ellenzékben van ez az értékrend, így nehéz befolyásoltsággal vádolni,
 - a 444 viszont több esetben kritikálanul beállt az ellenzék mellé, és annak a szekerét tolta.

Partos Bence próbálta kordában tartani a dolgokat

Soros ügyek, párhuzamos valóságok

Szily aztán felpanaszolta: „a kormánymédiában állandóan Soros-blogoznak minket”. „Mert Soros-blog vagytok” – vágta rá Huth. A vitának ez a szakasza nagyjából így is folytatódott. Huth bőszen kijelentette, hogy a 444 alapítását a még a Forbes magazin szerint is a Soroshoz köthető alapítvány finanszírozza (ezt később pontosította arra, hogy az indulás évében beszállt az alapítvány az éves költségek kétharmadával, 200 millió forinttal); Szily szerint viszont nem, hiszen abba mások is tettek pénzt, különben is kisebbségi tulajdonos, és sosem szólt bele a tartalmi kérdésekbe; hanem ez egy olyan amerikai alap,

amelyik szerinte értékalapon támogatja a szabad sajtót ott, ahol veszélyben van, és szüksége van a pénzre.

Huth szerint viszont ennek ellenkezőjére a bizonyíték, hogy amikor Sorosékat sérelem éri, magyar szempontból tökérdektelen helyeken,

azt a hálózat egésze, így a 444 is kötelező anyagként lehozza.

Az persze az egész vitát végigkísérte, hogy Huth próbálta meggyőzni Szilyt, ugyan, vallja már be, hogy ideológiailag elfogult, és felejtse el ezt a függetlenség-mantrát; Szily meg erősködött, hogy Huthék az információt visszatartó, újságírást véleményüvöltözés irányába eltoló kormányzat kvázi részei.

A hír és a vélemény egybemosása rendben van – ebben egyetértettek azért, miközben Szily úgy tett, mintha nem lenne átitatva minden híranyaguk is publicisztikai elemekkel, Huth meg ezt az alkalmat ugyancsak az objektivitás étoszának-mítoszának (kinek hogy tetszik) ledöntésére használta fel; és lényegében megegyeztek abban, hogy az olvasó eldönti, kell-e neki ez így, vagy ott hagyja a fenébe.

Ingyom, bingyom, tálib-e?

Szily odaszúrt egy adag alternatívtényezéssel, példálózva Huth sorosozásával, ami nem igaz, vagy legalábbis nem úgy volt, és Huth is bevitt pár jobbegyenest azzal, hogy emlékeztetett a kilencvenes évek médiaviszonyaira, ahol a baloldali túlsúly totálisan elnyomta a konzervatív hangokat, Havas Henrik médiaiskolájában pedig a hallgatóknak tendenciózusan olyan feladatokat adtak, hogy hasonlítsák össze Orbán Viktor és Hitler beszédeit, mert bizony sok párhuzamot találnak. No meg feltette a kérdést a KESMA kapcsán éles kritikát megfogalmazó Szilynek, hogy „mitől jobb, ha egy külföldi spekuláns, például Soros pénzel értékalapon médiumokat, mintha magyar milliárdosok teszik ugyanezt”.

Partos Bence megkísérelte megragadni a pillanatot, és konszenzust kreálni akörül, hogy a Pesti Srácoknak és a 444-nek is megvan a maga ideológiai elfogultsága, de legalábbis alapértékei, amit Szily azzal rendezett le, hogy

„valami legtágabban értelmezett szabadelvűség van, de még liberálisnak se nevezném”, 

Huth meg azzal, hogy a 444-nél „ti diktatúrahívők vagytok, és ez is egy álláspont”, hozzátéve, „ezt nem értettem soha bennetek, miért nem vállaljátok azt, amik vagytok”. 

Hiszen a nyugati világ két részre oszlott, a 444 pedig „párás tekintettel, öles betűkkel hoz le” a demokrácia klasszikus értékrendjét elutasító, neobolsevik érzékenyítő ideológiától átitatott tartalmakat.

S itt egy olyan színes kép következett Huthtól, amit bűn lenne nem szó szerint idézni:

„ha egyszer térdre rogynál a nagy pusztába és a harasztoknak bevallanád, hogy kommunista vagyok, nem lenne sokkal könnyebb az életed?”

Ezután komolyan kezdett beszélni, és megemlítette az egyetemi baloldali indoktrinációt, amitől a jobboldali hallgatók szenvednek, Szily pedig hasonlóan maró gúnnyal támadásba lendült, mondván

„a legnehezebb pozíció lehet ma jobbos egyetemistának lenni, emlékművet kellene állítani nekik”.

Partos, mielőtt elszabadult volna a pokol, bedobott egy játékot, miszerint tíz állítást felolvas, és kíváncsi volt, hányban fognak egyetérteni a vitázó felek. A végösszeg egyébként hat lett, mégpedig olyan dolgokban, minthogy a Covid nincs túlreagálva – bár Huth viccből benyögte, hogy Soros találta ki, – vagy az objektív újságírás nemlétezőségében. De izgalmas volt, hogy egyetértettek példuál abban is, hogy az SZFE-ügyben nincs mindkét félnek igazsága, csak hát mindenki a másik érintett felet értette az alatt, akinek nincs.

Negyedik hatalmi ág

Szily mindenesetre hosszasan fejtegette azt is, hogy az államhatalom elzár információkat az újságírók elől, sőt, letiltja a nyilatkozásról a kompetens embereket, ami végső soron az újságírás szélsőséges véleményalapúságához vezet. Hogy az információ ki nem adása probléma, azt egyébként Huth is elismerte, ugyanakkor ugyanezt az ellenzéki pártokon is számon kérte, amelyek a különféle önkormányzati szerződéseket titkolják.

Volt egy, a tágabb értelemben vett közönség számára nem túl izgalmas számháború is a vesztett sajtóperek értelmezése kapcsán, meg annak kapcsán, hogy kinek kellene ebben példát mutatnia, s közben olyan erős mondatok hangzottak el, mint

„kedvenc hobbim a komcsizás és szomorú vagyok, hogy a Fidesz elvette ennek az örömét” (Szily);

vagy „Nektek köszönhető hogy muszáj úra komcsizni, mert itt vannak újra a komcsik, az LMBTQ-ba meg BLM-be újracsomagolt neobolsevikok” (Huth).

Az embert újra és úja átfertőző koronavírushoz hasonlóan közben rendszeresen felbukkanó kesmázás-sorosozás ellenére egyébként voltak a vitának kifejezetten jó részei, és nem csak retorikai értelemben, az Index átalakulása/beszántása/diktatorikus lemészárlása (megfelelő aláhúzandó) kapcsán pedig megoszlott a két fél véleménye arról, hogy pontosan „ki követte el a hullagyalázást és mikor” (Huth hozzátette: ez a hulla azért él és virul). Amikor az opciós jogok az oligarchaláncon végigfutottak, és pontosan mikortól váltak bázisdemokratikus sajátalapítású korai startup-cukiságból országos intézménnyé, aminek képzelték magukat.

Ilyenek is voltak: „szar került a palacsintába, mert Simicska összeveszett Orbánnal”, így később nyírták ki az Indexet (Szily)

meg

„hadd fordítsam le. az index végigkurválkodta az elmúlt 15 évet és most kikötött a nemibeteg gondozóban” (Huth).

A hosszas, kimerítő vita után azér egy ökölpacsi belefért a részükről.

S egy dologban sikerült megegyezniük a végén azért: az est során összegyűlt bevételt a kárpátaljai fiatalok szülőföldjükön való boldogulását segítő alapítvány kapta, amit ráadásul elegánsan maga Szily indítványozott a kérdés feltevésekor.

Összesen 70 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Tényleg, jó meglátás.
Azért az kemény, hogy a Momentum frontarcai egyikének SINCS gyereke, holott mindannyian 30 felettiek már...

Csak megsaccoltam, hogy ki mit mondott ( nem olvastam el) Számomra az a fontos, hogy leültek egy asztalhoz.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés