Megerősítjük szövetségünket a Párbeszéddel!

2020. szeptember 15. 7:44

Tóth Bertalan
Facebook
Akinek 100 ezer forint alá csökken a jövedelme, annak egészítse ki azt az állam támogatással.

„Az MSZP és a Párbeszéd egyetért abban és kitart amellett, hogy egy ellenzéki miniszterelnök-jelöltre van szükség, egy közös listára, és az előválasztás intézményének alkalmazására. A hatpárti egyeztetések során is erősítjük az MSZP és a Párbeszéd együttműködését, hogy a baloldali, zöld, szolidáris program 2022 után megjelenjen az új Magyarország életében. Karácsony Gergellyel kijelöltük, mely területeken fogunk a járvány- és válságkezelésben közösen fellépni. Az MSZP támogatja a Párbeszédet abban: legyen ingyenes, tömeges teszt Magyarországon a járványmegelőzés és a védekezés érdekében. Közös követelésünk a Magyar Szocialista Párt programjában szereplő szociális alapszolgáltatás, illetve a Párbeszéd által követelt válságkezelő alapjövedelem is. A kettő voltaképpen egy és ugyanaz: akinek 100 ezer forint alá csökken a jövedelme, annak egészítse ki azt az állam támogatással. Az ő megélhetésüket segítve a fogyasztás is fenntartható, ez pedig a gazdaságnak is javára válik.

Közösen javasoljuk az energiaárak: az áram, gáz és távfűtés árának 30%-os csökkentését, az átlagfogyasztás mértékéig. S miután a kormány és a Fidesz azzal próbálkozik, hogy a fővárosra terhelje a fővárosi kis- és középvállalkozók megsegítésének kötelezettségét, 50 milliárd forintot próbálva kihúzni a főváros zsebéből, arról nyújtunk be közösen határozati javaslatot az Országgyűlésnek, hogy a kormány fedezze ezt az összeget a válságkezelő alapból, hisz az arra való. A kormány éppen ezt a nehéz időszakot választotta, hogy szűkítse az önkormányzatok mozgásterét, közben mostohagyerekként kezelte a fővárosi vállalkozásokat, és állami feladatot próbál a fővárosra hárítani. Az oligarchák helyett a magyar kis- és középvállalkozásokat támogassa a kormányzat! De közösen lépünk fel az ellen is, amit a lopakodó diktatúra keretében a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel és a Klubrádióval művel a kormány. Szolidaritásunkat fejezzük ki a színművészeti egyetem hallgatói felé, és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a Klubrádió továbbra is működni tudjon.”

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 91 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kell nekik a szavazóbázis.

Szerintem ez jó hír. Így biztos, hogy pártszövetségként 10% a bejutási küszöb és ez nem lesz meg.
Szerintem szándékosan nullázzák le magukat.
Mostanában nem azért küzdenek, hogy szavazót szerezzenek, hanem egy jó nagy, éles késsel szalámizzák saját magukat.

vegyetek be a ketfarku kutyakat az ingyensor miatt, akko gondolkodok rajta

A két pártnak együtt van vagy 5% támogatottsága. Ezt akarja Tóth feltornázni 6%-ra-hogy bekerüljenek a 2022-es parlamentbe.

2018-ban rezgett a bejutási léc az mszp+P szövetségnek. Azóta sokat "erősödtek"..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés