Reakció Gyurcsány Ferenc és a Momentum provokációira

2020. szeptember 13. 16:20

Dömötör Csaba
Facebook
Ha közel kétmillió ember elmondja a véleményét, mi azt tisztelni fogjuk. Ők kétségbe vonják.

„Gyurcsány Ferenc és társult segédcsapata, a Momentum megint akciózott. Ezeket elnézve teljesen egyértelmű, hogy a baloldal a járvány második hullámában is pont ott folytatja, ahol abbahagyta. Nem szavazták meg a védekezést segítő intézkedéseket, üzemszerűen támadták az egészségügyi vezetőket, álhírgenerátort üzemeltettek, most pedig a konzultáció támadásával újra az összefogást gyengítik.

Van egy alapvető különbség köztünk. Ha közel kétmillió ember elmondja a véleményét, mi azt tisztelni fogjuk. Ők kétségbe vonják. Ilyenkor legalább minden magyar számára kiderül, hogy nehezebb időszakokban kikre lehet számítani és kikre nem. Rájuk most sem lehet.

Sok millió ember erőfeszítése van abban, hogy Magyarország eredményesen küzd a vírus ellen. A mi feladatunk most az, hogy ezt az összefogást megerősítsük, mégpedig úgy, hogy a munkahelyeket megvédjük, az ország működőképességét pedig biztosítjuk. Sajnáljuk, hogy ehhez a baloldal sem gondolatot, sem segítő cselekvést nem tud hozzátenni.”

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 85 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hitelesen?

Semmivel SEM tudják alátámasztani.
Mellesleg azt sem zárta ki semmi, hogy valakik postai úton IS és elektronikus úton is konzultáljanak.
Arról nem is beszélve, hogy a többszörös elektronikus konzultációt sem zárta ki semmi.

A maradék nyolcmillió meg le van sz...

a konzultáció rohadtul nem a járvány szabadon engedéséről szólt, a kormánypárt most mégis ezt kommunikálja.

De az sem ér semmit,
ha valakinek több valódi e-mail címe van, és több eszöze is, amiről e-mailt tud küldeni.

Szerintem az elektronikus úton történő konzultációt nem szabadna lehetővé tenni.
Ha valaki csak 1 e-mail címet használ, és csak 1 gépe van,
akkor is lebukás nélkül konzultálhat 2x (postai úton + elektronikus úton).

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés