Állati elmék

2020. szeptember 13. 7:32

Szentesi Zöldi László
Demokrata
A homoszexuálisok és a biciklisek után most az állatvédőkön a sor.

„De nem is az állatvédelemről van szó, amikor Karácsony kiterjeszti a hálózat befolyását az állatbarátokra. Hanem arról, hogy a társadalom egyik újabb önkényesen kijelölt csoportjának védelmét igyekszik ellátni. A homoszexuálisok és a biciklisek után most az állatvédőkön a sor. Karácsony számítása politikailag helyes, hiszen a magyar társadalom talán legnagyobb csoportosulásáról van szó, Budapesten is százezrek tartanak házi kedvencet, az ő képviseletük szavazatokat hozhat a konyhára.

Az emberek azonban talán át sem látják, hogy nevetséges, bagatell ellentételezésről van szó. A felismerés, hogy igen, nekem vizslám van, tehát Szabó Rebekán keresztül Karácsony Gergelyig árad ki a szeretetem, máris bekapcsolja az apolitikus állattartót a politikába, de cserébe mindössze tanácskozást, chartát, szép szavakat kap. És ivartalanítást kicsit olcsóbban. Remek. Ez a pakk érkezik Karácsonytól, ettől kellene elájulni, erre kellene elismerően bólogatni, hogy derék, nagyon derék, végre képviseli valaki Sajót és Cirmit, becses személyükön keresztül pedig végső soron engem is.

Ez bizony átverés, mert te, kedves választó, sehol sem vagy ebben a történetben. Nagy dérrel-dúrral felállítanak valamilyen bizottságot, megy a vakítás ezerrel, de Karácsony pont a lényeggel nem foglalkozik. Ami az emberek védelme, képviselete volna. A budapestieké. A saját választóié, az ellene szavazóké, meg a sehogy nem szavazóké. Bonyolult persze tevékeny, értelmes intézkedésekkel jobbítani az emberek világát, értem én, de mégis csak a lényegre illene összpontosítani. Állatvédelmi Charta helyett Embervédelmi Charta kellene, főpolgármesteri miskárolás helyett családvédelmi intézkedések. Lassan szétmállik a Lánchíd, a Körúton megbénult a forgalom, Gy. Németh Erzsébet is előbújt a homályból – ilyen körülmények között nem az állatokhoz kéne idomulni, hanem az emberekhez.

Minden politikusnak megszívlelendő, amit Jézus mondott a hamis prófétákról, tudniillik, hogy gyümölcseikről ismeritek meg őket. Lássuk, ki milyen próféta volt a saját hazájában… A Tarlós-korszak eredménye káprázatos, százhúsz éve nem épült ennyi minden a fővárosban, felújítottak, rendbe tettek mindent, amit csak lehetett. Aztán Tarlósnak mennie kellett, mert választást csak ilyen Állatvédelmi Chartákkal lehet nyerni, eredményekkel nem, rendben, így alakult, megértettük.

Aztán Tarlós leváltása után két héttel körülnéztem az aluljárókban, az utcán, ízlelgettem a változásokat. Az évek óta járőröző rendőrök eltűntek, előbújtak a hajléktalanok, visszaállt a liberális káosz. Újra saját vizeletükben fetrengő nyomorultak, nyílt utcán alvó, kolduló, piálgató roncsok lepték el a várost. Mert ez mindig így szokott lenni. Amikor a baloldal kerekedik felül, felbomlik a rend, előmászik, elvegyül a csatorna népe. Amikor a jobboldal győz, ezek az emberek eltűnnek a többség szeme elől, valahol dekkolnak, vagy gyógyítják őket, az utcát, a közterületet, az aluljárót ismét rendeltetésszerűen használják a budapestiek. Most újra rendetlenség van, mégpedig nagyon nagy rendetlenség. Nincs gazdája a városnak, pusztán álintézkedésekkel igazgatják, rétegeket pécéznek ki az összlakosság képviselete helyett.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 70 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A buzik, a biciklisták és az állatvédők közös halmaza elég népes lehet.
Jellemzően egyiknek sincs túl sok gyereke.

Lefordítom: Az Orbán kormány a gyermekeseket illetve a gyermeket
vállalni szándékozókat támogatja, Karácsony Gergely az
individualistákat, akik nem hajlandók részt venni a társadalom
újratermelésének folyamatában, csak ki akarják szedni a kosárból azt,
ami szerintük most, ebben a pillanatban jár nekik.

#KamuGeri tehát a halál zsoldosa.

Értelmezési képesség? Százhúsz éve nem épült annyi - ez nem jelenti azt, hogy minden megépült, minden jó lett. Karácsony viszont úgy tűnik, azt hiszi, mert szerinte már csak az állatbarátok jelentik a legnagyobb gondot.

Nagyon szép, kreatív hozzászólás. Hol tanítják ezt?

Az autó csak a világ annyit dicsőített felgyorsulásának, lüktetésének, örökös fejlődésének szükségszerű következménye.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés