Pompeo: A mérgezést „magas szintű orosz vezetők” irányíthatták

2020. szeptember 10. 07:05

Oroszország kitart amellett, hogy az orosz orvosok semmilyen méreg nyomát nem mutatták ki Navalnij szervezetében.

2020. szeptember 10. 07:05

Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezését valószínűleg „magas szintű orosz vezetők” irányították – jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Ben Shapiro újságírónak adott interjújában szerdán este. „A világon mindenütt látják az emberek, hogy mi folyik. S ha látják az erőfeszítéseket egy disszidens megmérgezésére és tisztában vannak azzal is, hogy mindez nagy eséllyel magas rangú orosz tisztségviselőktől ered, ez bizony szerintem nem használ az orosz nép megítélésének. És Oroszországénak sem” – jelentette ki az amerikai diplomácia vezetője. Pompeo leszögezte: azoknak az országoknak, amelyek komoly szerepet akarnak játszani a világpolitika színpadán, „a szabadságot és a demokráciát kell előmozdítaniuk”.
    
A tárcavezető leszögezte, hogy nem akarja elsőként, Donald Trump elnök előtt kifejteni az amerikai kormányzat várható lépéseit, de azt megerősítette, hogy az amerikai kormányzat is megpróbálja majd azonosítani a mérgezésért felelősöket. Úgy fogalmazott: Washington közelebbről is megvizsgálja és értékeli a helyzetet, s mindent megtesz majd azért, hogy hasonló esetek többé ne fordulhassanak elő. A múlt héten, amikor Berlin bejelentette, hogy orvosai vizsgálatai szerint Navalnijt Novicsok típusú idegméreggel mérgezték meg, Trump közölte: „nincs ok kételkedni” a német orvosok megállapításában, de ő még „nem látott bizonyítékot” a mérgezésre.

A G7-es országcsoport külügyminiszterei kedden Washingtonban közzétett közös nyilatkozatban sürgették Moszkvát, hogy minél előbb állítsa bíróság elé a mérgezésért felelősöket. A miniszterek azt is hangsúlyozták, hogy a vegyi fegyverek bárminemű alkalmazása elfogadhatatlan, és az ilyen harceszközök tilalmáról szóló nemzetközi egyezményekbe ütközik. Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa, szintén kedden átlátható és független vizsgálatra szólította fel Moszkvát, a francia külügyminiszter és a védelmi miniszter pedig a Navalnij-ügy miatt elhalasztotta a jövő hétre tervezett moszkvai tárgyalásait.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
airmax
2020. szeptember 10. 09:49
Jaja tudjuk... Szaddam Husszein pedig vegyi fegyvereket tárolt nagy mennyiségben... (feltéve, hogy a Domestos amit használtak vegyi fegyvernek számít...)
Mich
2020. szeptember 10. 09:31
Az érdekesebb, hogy kik irányítják a mérgezés-propagandát...!
BandiMandi
2020. szeptember 10. 09:03
Kinek az érdeke? Az USA minden eszközt bevet az Északi-Áramlat 2 építése ellen. Úgy tűnik sikeresen.
tevevanegypupu
2020. szeptember 10. 08:50
Elég valószínűtlen..ugyanis Putyin nem hülye..csak azon kellene elgondolkodni, vajon kinek az érdeke volt mindez?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!