Elutasítja a politikai szólamokat az SZFE kuratóriuma

2020. szeptember 7. 8:05
„A közös munkának és párbeszédnek van helye” – a vasárnapi tüntetésre reagált az egyetem kuratóriuma.

A Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumát nem értesítette Upor László, az SZFE rektorhelyettese arról, hogy elhalasztja az egyetemen a tanév megkezdését és meghosszabbítja a beiratkozás határidejét – tájékoztatta az alapítvány vasárnap az MTI-t.

„A döntéssel nem értünk egyet, és arra kérjük rektorhelyettes urat, hogy indokolja a döntését és tájékoztasson minket annak jogi megalapozottságáról” – írta a kuratórium.

Emlékeztetnek arra, hogy az egyetemi oktatás megszervezése, lebonyolítása az SZFE vezetőinek feladata és felelőssége. „A vitáink nem írhatják felül az oktatás folyamatosságának elsőbbségét. Arra kérjük rektorhelyettes urat és vezetőtársait, hogy ne meneküljenek a felelősségük elől és biztosítsák az oktatást az egyetemen” – olvasható a közleményben.

„Ismételten, sokadszor megerősítjük, hogy az SZFE minden tanára folytathatja a munkáját, vezetheti az osztályát, a kuratórium semmilyen módon nem tud, nem akar és nem is fog beleszólni egyetlen oktató munkájának tartalmába sem. Arra kérjük az SZFE hallgatóit, hogy készüljenek az oktatás megkezdésére és – miközben a legmesszebbmenőkig tiszteletben tartjuk jogaikat a demonstrációra, a véleményük kinyilatkoztatására – vigyázzanak egymásra és tartsák be az egészségügyi szabályokat!” – közölte a kuratórium.

Elhalasztják a tanévkezdést

Upor László rektorhelyettes az SZFE vasárnap délutáni demonstrációján közölte, hogy egy héttel elhalasztják a tanév megkezdését, a beiratkozás határidejét pedig szeptember 13-ig meghosszabbítják.

A kuratórium vasárnap este azzal egészítette ki korábbi közleményét, hogy a rektorhelyettes tanévkezdést elhalasztó döntése „a jelen helyzetben sajnos igazolja a fenntartó korábban kifejezett azon félelmeit, hogy az egyetem már lemondott, de szeptember végéig minden jogkört gyakorló vezetése nem tudja vagy nem kívánja az egyetemi oktatás rendben történő megszervezését és lebonyolítását, ami az egyetem vezetőinek alapvető feladata és felelőssége lenne”.

A fenntartó határozott álláspontja, hogy a vitákat a jogszerűség medrében kell tartani és az egyeztetéseknek már régóta helye lenne a tárgyalóasztalnál, ehhez azonban mindkét félnek el kell fogadnia a jogszabályi és alkotmányos kereteket. Erre a kuratórium továbbra is nyitott, de ezek nem írhatják felül az oktatás folyamatosságának elsőbbségét és nem lehet az érdekérvényesítés eszközeivel az egyetem működését alapjaiban veszélyeztetni. Az erre irányuló törekvések és akciók ellentétesek a jogszabályokban és az egyetem alapdokumentumaiban meghatározott legitim célokkal és kötelességeinkkel – közölték.

A képzési rend és a szervezet változatlan maradt

A kuratórium hangsúlyozza, hogy minden ellentétes híreszteléssel szemben az SZFE alapdokumentumai nem változtatták meg az SZFE szervezetét, oktatási és képzési rendjét, az ehhez kapcsolódó felelősséget és jogköröket. Továbbá sem az alapító okirat, sem a szervezeti és működési szabályzat nem írta felül az Alaptörvényben és a jogszabályban meghatározott autonómiát, beleértve a szenátusi és fenntartói jogkörök jogszabályban garantált elhatárolását. 

„A kinyilatkoztatásszerű vélemények és politikai szólamok helyett a közös munkának és párbeszédnek van helye. Továbbá az alapítvány szándéka egyértelmű: az egyetem minden tanára folytathatja a munkáját változatlan feltételekkel, vezetheti az osztályát, megtarthatja kurzusait és a kuratórium semmilyen módon nem tud, nem akar és nem is fog beleszólni egyetlen oktató munkájának tartalmába sem. Végezetül azt is világosan kell látni, hogy az alapítvány a jelenlegi vezetés legitimitását sosem kérdőjelezte meg és jogosan elvárja, hogy feladatait lássa el” – közölte a kuratórium.

(MTI)

Összesen 174 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az állam állítólag rossz gazda. Na, akkor most kivonul az egyetem fenntartásából, nem szól bele semmibe, és hagyja őket érvényesülni. Mi itt a probléma? Az egyetem független lesz, az alapítvány vagyonából lehet gazdálkodni. Most mégis az államosítás lenne jó? A tanárok pedig maguk mondtak fel, senkit nem küldtek el, ugyanott, ugyanazok, ugyanazt taníthatták volna.

Álmodozunk, álmodozunk?

Most untalak meg. Mégy a többi "érzékenyítő" közé.
X

Miben nyilvánulna meg a Színművészetin a politikai politikai irányítás? Miket szabna meg az oktatás menetében? Ha nem bonyolult, nyilván el tudod mondani.

Az egyetem honlapján olvasható. A halasztást viszont nem találom.

Az alább idézett szövegből azt érzékelem, hogy az egyetem vezetősége lemondott és a felmondási idejét tölti szeptember végéig. Ebből arra lehet következtetni, hogy a felmondási idő 30 nap. Vajon a munkáltató, a fenntartó miért nem tekintett, tekint el a felmondási idő ledolgozása tekintetben és miért nem választottak, választanak új vezetőséget a törvényben foglaltak szerint.
Kívülről nézve az érzékelhető, hogy a vezetés nem arra használja fel a felmondási időt, hogy a működés zökkenőmentes legyen, hanem a tüntetés szervezésére és lebonyolítására, az új fenntartó munkájának akadályozására. Ezt látszik alátámasztani, a felvételi időpontjának az oktatás megkezdésének halasztása is.
Sehol nem lehet arról tájékozódni, hogy a tanári karból és az oktatásban résztvevők közül mennyien tüntetnek. Így akár az is feltételezhető, hogy a kisebb rész tüntet és jogtalanul foglalja el az épületet, akadályozva a tanév megkezdését.

Kérdésem: Miért nem él a fenntartó a törvényben biztosított jogával?

,,Az egyetem augusztus 31-én lemondott vezetősége (rektorhelyettesek, rektori tanácsadó, intézetvezetők) a szenátussal egyetértésben felmondási ideje alatt tovább végzi munkáját szeptember végéig annak érdekében, hogy zökkenőmentes legyen az intézmény működése, az aláírásra jogosult hiánya ne akadályozza a törvényességet, és nem utolsósorban a tanévkezdés minden eleme biztosítva legyen.
Az egyetem lemondott vezetősége, valamint oktatói egyetértenek és együttműködnek abban, hogy a kancellár az egyetem működésének folyamatosságát, az oktatás feltételrendszerét az alapítványi modellre áttérés idején és utána is biztosítsa.
Az évnyitó időpontját és helyszínét az aktuális járványügyi szabályok figyelembevételével határozzuk meg és közöljük az érintettekkel.

Upor László, Németh Gábor, Novák Eszter,,
https://szfe.hu/hirek/az-egyet..

A műszaki, informatikai, természettudományos, orvosi és gyógyszerképzésen (esetleg még a jogász és a közgazdász is belefér) túl meg kell szüntetni az állami támogatást.
Más egyéb területeken csak indokolt esetben (rászorultság, tehetség) járjon állami támogatás, és ne alanyi jogon.
Az állam nem finanszírozhatja a társadalomtudományi karokon és egyéb kinövéseiken azt az évtizedek óta tenyésző ideológiát, amely az államra, a nemzetre, a hagyományra, mint elpusztítandó ellenségre tekint.



Egyre jobban és tényszerűen kirajzolódik az, amit Schmidt Mária nyilatkozott, hogy a színi oktatást évtizedeken át kisajátító belterjes társaság a pozícióját félti. Amit Gulyás Gergely nyilatkozott a Bayer showban, az pedig egy távlatos megoldás körvonalazása.

De úgy tűnik, ki akarnak válni és inkább költöznének:-)
Szerintem ezt elkapkodták.

,,Novák Eszter elmondta: nem áll szándékában az egyetem jelenlegi vezetésének és oktatóinak nem tanítani, ,,egyéb módokon,, próbálnak meg feladataiknak eleget tenni. A lemondott rektorhelyettes hozzátette: az egyetem lemondott vezetői és az SZFE oktatói alkotmányos panasszal akarnak élni, a szakszervezet is tárgyal lehetőségekről. Novák Eszter szerint a jogállamiságban még vannak lehetőségek.

A lemondott rektorhelyettes elmondta: az SZFE-n nincs átadás-átvétel, az egyetem vezetésével nem történt semmi, egyelőre a fenntartói jogok kerültek át a Vidnyánszky Attila vezette kuratóriumhoz. Novák Eszter szerint októbertől nem a jelenlegi vezetés irányítja az egyetemet, lesz egy teljesen új vezetés, amit a kuratórium nevez ki.,,
http://www.atv.hu/belfold/2020..

Na ja!
,,egyéb módokon,,
Tüntetés szervezéssel. Lejáratással. Épület jogtalan elfoglalásával.

Lehet. De akkor magukból csinálnak hülyét. Most már tartsák be az ígéretüket. Aztán lehet gondolkodni, hogy az állam hány színművészeti akar fenntartani? Ugyanis egy elég. És azok nem ők lesznek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés