Vidnyánszky: Eszközként használják a diákokat

2020. szeptember 5. 11:47
Ez „nem az egyetemről szól, hanem kormánybuktatási álmok kapcsán szövetkeznek megint csak ugyanazok az erők” – fogalmazott Vidnyánszky Attila az SZFE-vel kapcsolatban.

Feloldhatatlannak tűnő ellentétek feszülnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói és az intézményt irányító kuratórium között. Az egyetem hallgatói pedig napokkal korábban elfoglalták az épületet. Hogyan indul így a tanév hétfőn – erről kérdezte Földi-Kovács Andrea műsorvezető Vidnyánszky Attilát, a kuratórium elnökét pénteken. „A kuratórium még mindig reménykedik abban, hogy hétfőn elindul az oktatás” – válaszolta Vidnyánszky Attila.

A diákok nem látják, „vagy nem akarják látni, hogy eszközként vannak felhasználva”

Majd elmondta szerinte „azért furcsa ez a diákok részéről, mert vagy az van, hogy nem látják, vagy nem akarják látni, hogy eszközként vannak felhasználva. Itt régóta nem az egyetemről szól, hanem

kormánybuktatási álmok kapcsán szövetkeznek megint csak ugyanazok az erők.

Tehát én felhívnám a dikákok és a nézők figyelmét is, hogy ugyanazok a szónok, akik decemberben. Ugyanazok a fellépők, akik a tüntetésekről már jól ismertek a korábbi évekből. Ugyanaz az összefogás az, amelyik most mindent elkövet, hogy változás ne történjen, nyitás ne történjen az egyetemen.”

Összesen 109 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mit képviselnek ezek a tüntetők?
(Nemcsak a mostaniak, hanem a korábbiak is.)

Fogyasztói,-hedonista értékrendet.

Ennek az értékrendnek az életfilozófiája: a "mának élni", mindent birtokolni, a személyes szükségleteket maradéktalanul kielégíteni, az érzéki örömöket maximálisan kihasználni. Másként és röviden fogalmazva: egoista értékrend, amely nem tisztel semmit és senkit csak önmagát.

Amit írtam nagyon jól alátámasztja a korábbi gólyatáborokban történtek.

Ismét csak Kozma atyát tudom idézni, aki azt mondta: : ,,Olyan új világrend van kialakulóban, amelynek egyetlen akadálya a keresztény gondolkodás, pedig a keresztény értékrend a béke záloga is,,

Kíváncsi lennék arra, hogy az egyetemfoglalók hány százalékát alkotják a hallgatói létszámnak.

Ez a probléma.
A szart adták el a nézőknek - tisztelet a kivételnek - az aljas embertelen BOTRÁNYVEZÉRELT-BORZONGATÓ - SZENNYET.
Ezt tapsoltatták, mert a néző már csak olyan, ha egy bértapsoló tapsikálni kezd, ő sem akar kimaradni.
Ősrégi sémi trükk.

Első pillanat óta azt javaslom: hagyni kell őket, hadd csinálják.
Minél inkább hagyják, annál inkább felszínre tör a hülyeségük, és lehull a hasznos idióta lepel.

Ez a sémi trükk.
Ha kapod szart és még szarabbat, ez az, ami - kizárja, hogy dönthess...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés