Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

A baloldali pártok még úgy is kiállnak a tetűcsúszdázó, judapestező agresszív antiszemita jelölt mellett, hogy a Jobbik a saját belháborúi miatt nem tudja őt jelölni.
„Na, ezt is megértük. A baloldali pártok még úgy is kiállnak a tetűcsúszdázó, judapestező agresszív antiszemita jelölt mellett, hogy a Jobbik a saját belháborúi miatt nem tudja őt jelölni.
Ugyanazokról a pártokról van szó, akik korábban minden egyes levélrezdülésre petícióztak, fasisztáztak, tiltakoztak, eddigésnetovábboztak, 20. századoztak, és azzal a lendülettel szaladtak mindenféle nemzetközi szervezethez.

Az elvek elfogytak, csak a hataloméhség maradt. Abból viszont sok.
Úgy nézem, a »baloldali demokraták« lelkiismerete is karanténban van.”