„Tavaly végzett az első egyetemi csoportunk, ahol minden résztvevő elérte a saját maga számára kitűzött célt. Ezek között szerepelt például a sikeres nyelvvizsga vagy a felsőoktatásban történő sikeres helytállás. Mindig nagy öröm látni, amikor ambiciózus fiatalok az MCC által nyújtott lehetőségeket jól használva elkezdik élni az álmaikat és elindulnak a karrierjük útján” – mondta Tarján Kata, a Roma Tehetség Program vezetője.
A programra jelentkező középiskolás diákok két és fél éven át, míg az egyetemi képzésen résztvevők két féléven keresztül bővíthetik tudásukat. Mindkét program hasonló lehetőségeket kínál a tanulóknak: hetente több alkalommal lakóhelyükhöz közeli nyelvi képzéseken vehetnek részt, valamint a kéthetente Budapesten megrendezett, hétvégi alkalmakon különböző készségeiket finomíthatják. Itt kerül sor az írás- és beszédkészséget fejlesztő tréningekre, a vitakultúra és érveléstechnika fejlesztésére, a pályaorientációs beszélgetésekre, továbbá egyetemi tájékoztatók és beszámolók megtartására. Az oktatás az egyéni fejlődést szem előtt tartva kis létszámú csoportokban zajlik, amelyeken többek között elismert hazai és nemzetközi szakemberektől is tanulhatnak a diákok. Mindemellett a résztvevők egy mentort is kapnak, aki a képzés teljes ideje alatt egyénre szabott támogatást biztosít számukra.
A programba azoknak a roma középiskolásoknak a jelentkezését várják, akik a 2020/2021-es tanévben kezdik a tizedik évfolyamot és hazai vagy külföldi egyetemen szeretnék folytatni tanulmányaikat. Az intenzív egyetemi képzés pedig elsősorban azokat az érettségivel rendelkező vagy akár már felsőoktatásban tanuló roma fiatalokat célozza meg, akik alap-, mester- vagy doktori (PhD) képzésüket itthon, esetleg külföldön szeretnék végezni.