LMP: További forgalomcsillapításra van szükség a fővárosban

2020. augusztus 13. 14:00
Csárdi Antal szerint sikeresek voltak az eddigi lépések.

Az LMP szerint sikeresek voltak az eddigi budapesti forgalomcsillapító programok, így azokat újabbaknak kell követniük – mondta a párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön Budapesten, a Facebookon online is közvetített sajtótájékoztatóján. Csárdi Antal kifejtette, a kormánynak, a fővárosnak és a városvezetésnek is tudomásul kell vennie, hogy a Budapesten élők tisztább, egészségesebb levegőt, növekvő zöldterületeket szeretnének, amit elsősorban a forgalomcsillapítással lehet elérni.

Hangsúlyozta, az utóbbi időben két ellenzéki vezetésű kerületben is olyan változtatások történtek, amelyek pozitív visszaigazolást kaptak a helyi választóktól. Az LMP politikusa példaértékűnek nevezte, hogy a VIII. kerületben közösségi tervezéssel, vagyis a szakemberek és az ott élők együttes bevonásával alakították át a Déri Miksa utcát. Csárdi Antal szerint szintén követendő az, ahogy a belső Ferencvárosban eddig soha nem látott mértékű forgalomcsillapítást értek el.

(MTI)

 

Összesen 81 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Alig várom, hogy még tovább csökkentsék a forgalmat, és a kollégáim, ismerőseim, akkor eddig kórusban szidták Orbánt, most Karácsonyt szidják.

Szerintem a baloldalt kéne már csillapítani a fővárosban. Ha így haladnak a dolgok, pár év múlva ugyanolyan élhetetlen szarfészek lesz, mint a Demszky érában volt. Lehet, hogy zöld lesz, de hogy szarszagú zöld, azt már most érzeni.

Ezek tiszta hülyék. Azt hiszik, hogy majd valamiféle biodómot csinálnak a belvárosból, és az ottlakók ennek nem fognak keresztbe tenni.

A forgalom csillapítás azt jelenti, hogy menjenek lassabban az autók, pöfögjenek hosszabb ideig.
Szerintem bajban lehetnek ezek a megoldások, gyanús, hogy mennyire azt bizonygatják, hogy az ott lakók szeretik.

Semmi nem lehetetlen.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés