Von der Leyen: Az EU 33 millió eurós egészségügyi segélyt ajánl fel Libanonnak

2020. augusztus 06. 12:44

A sürgős igényekre.

2020. augusztus 06. 12:44

Az Európai Bizottság több mint 33 millió eurót (mintegy 11,6 milliárd forint) mozgósít a sürgős egészségügyi igények kielégítésére, az orvosi ellátás támogatására és a szükséges felszerelések beszerzésére Libanonban – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön. Az uniós bizottság elnöke Hasszan Diab libanoni miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetését követően kiadott közleményében arról tájékoztatott, hogy a tűzoltók, a túlélők után kutató keresőkutyák és az unió Kopernikusz műholdas rendszerének rendelkezésre bocsátása mellett az unió a vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris anyagok területén jártas szakértői csoportok szolgálatait ajánlja fel. Katonai hajókat, helikoptereket küld a térségbe a gyógyellátás gördülékenyebbé tétele, a sebesültek és rászorulók, valamint az orvosi és védőfelszerelések szállításának megkönnyítése érdekében.

Fontolóra veszik a segítségnyújtás fokozását

Azt közölte, hogy az uniós bizottság fontolóra veszi a folyamatban lévő humanitárius segítségnyújtás fokozását a szükségletek értékelésétől függően. Szakértők és a felszerelések lehetséges mozgósítását a keletkezett kár mértékének felmérésére, valamint a veszélyes anyagok, például azbeszt és egyéb vegyi anyagok kezelésére. Von der Leyen kiemelte, hogy az uniós bizottság készen áll, hogy megvizsgálja, miként fokozhatná kereskedelmi kapcsolatait, egyebek mellett a vámkezelés területén. Felajánlotta az EU segítségét a Bejrút újjáépítéséhez szükséges teljes körű értékelés elvégzéséhez, valamint az ahhoz szükséges gazdasági támogatás felszabadításához.

Az uniós bizottság elnöke hangsúlyozta, az Európai Unió nagy jelentőséget tulajdonít Libanon egységének és stabilitásának, amelyek szavai szerint mind az ország, mind pedig a régió szempontjából rendkívül fontosak. Kiemelte, Libanon számára a tragikus esemény alkalmat kell teremtsen arra, hogy a politikai erők egyesítésék erejüket az országot érő kihívások kezelése érdekében. A bejrúti kikötőben kedd este történt robbanás következtében legkevesebb 137 ember életét vesztette, hozzávetőleg ötezren megsebesültek, 200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek. A hatóságok szerint egy korábban elkobzott hajó vegyianyag-rakománya robbant fel.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2020. augusztus 06. 15:10
"A hatóságok szerint legalább 200-250 ezren vesztették el otthonukat, ők most elég dühösek." https://kepek.444.hu/2020/08/06/kisebb-foldrengessel-egyenerteku-pusztitast-vegzett-a-bejruti-robbanas
annamanna
2020. augusztus 06. 15:02
"Az első becslések szerint Bejrútban a károk összértéke meghaladhatja a 3 milliárd dollárt, egész városnegyedek váltak lakhatatlanná. A robbanás a helyi elemzők szerint egy korszak végét is jelenti: a polgárháború után, a kilencvenes évektől kezdve Libanonba áramlott a regionális tőke, Bejrút a gazdag közel-keletiek egyik kedvelt helyszíne lett, és a város egyre fontosabb szerepet töltött be a régió nyílt és burkoltabb diplomáciai történéseiben is." "a kormányok sorra vettek fel olyan hiteleket, melyeket nem tudnak visszafizetni, az államigazgatást pedig teljesen átszőtte a korrupció és a hozzá nem értés. Egyre több problémát okozott az olyan alapszolgáltatások ellátása is, mint az áram- vagy a vízszolgáltatás, miközben egyre többen vannak, akik sem ételt, sem gyógyszereket nem tudnak vásárolni maguknak és családjuknak, közben pedig a koronavírus súlyos terheket rakott az amúgy is túlhajszolt egészségügyi rendszerre is. Abban mindenki egyetért, hogy Libanonnak most elsősorban gyors nemzetközi segítségre van szüksége, hogy a humanitárius katasztrófát elkerülhessék. De hogy középtávon mi lesz az ország sorsa, és hogy milyen következményekkel járhat ez a robbanás, azt senki nem tudná megmondani." "a libanoni bürokráciát áthatja a hanyagság, a korrupció és a felelősség áthárításának kultúrája, és ezt a bürokráciát egy olyan politikai osztály felügyeli, melyet az inkompetencia és a közjavak iráni megvetés jellemez." "a katasztrófa következményei még súlyosabbak lehetnek, mint maga a robbanás: elpusztult a kikötő gabonatárolója, melyben egyes becslések szerint az ország gabonakészletének 85 százalékát is tárolhatták, és a szinte mindenből importra szoruló ország kikötő nélkül maradt, ami nagyon hamar készlethiányokat eredményezhet." https://444.hu/2020/08/06/legutobb-hat-honapja-figyelmeztettek-hogy-egesz-bejrut-felrobbanhat-a-veszelyes-rakomanytol-megsem-tortent-semmi
MUHAHA...
2020. augusztus 06. 13:55
Ezt a pénzt Tiborcz akarta felhasználni!!
Da Vinci
2020. augusztus 06. 12:59
Remélem az NGO-knak szánt pénzből!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!