Megalakult az új észak-macedón parlament kedden Szkopjéban, a képviselők megbízatását hitelesítették, az ülést azonban ezt követően megszakították, és csak akkor folytatódik a házelnök és helyettesei megválasztásával, amikor már tudni lehet, ki képes megszerezni a képviselők többségének a támogatását. Az új összetételű törvényhozásban a 120 helyből 46 jutott az eddig kormányzó baloldali Macedóniai Szociáldemokrata Szövetségnek (SDSM), 44 pedig a legnagyobb ellenzéki pártnak, a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártjának (VMRO-DPMNE). Az albán nemzeti közösség legnagyobb pártja, a Demokratikus Unió az Integrációért (DUI) a 15 képviselői hellyel rendelkezik, míg a szintén kisebbségi Albánok Szövetségének 12, a Baloldalnak kettő, az Albánok Demokratikus Pártjának pedig egy mandátum jutott.
A parlament megalakulását követően megkezdődhetnek a kormányalakítási tárgyalások. Miután a parlament megalakult, a köztársasági elnöknek tíz napja van arra, hogy a legtöbb mandátummal rendelkező pártot kormányalakításra kérje fel. A felkért párt vezetőjének az elnöki megkeresést követően 20 napon belül össze kell állítania a leendő minisztereinek listáját, és ismertetnie kormányprogramját. Amennyiben ez a párt nem tudja megszerezni a képviselők többségének a támogatását, a sorrendben második legtöbb szavazattal rendelkező párt kísérelheti meg a kormányalakítást.