Az MSZP szolidáris a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatóival és hallgatóival

2020. augusztus 4. 16:27

MSZP
MTI-OS
Vissza fogjuk állítani az egyetem korábbi státuszát.

„Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnöki kinevezésével a Orbán-kormány tovább folytatta kultúrpolitikai térfoglalását. A CEU elüldözése, az MTA kutatóhálózatának leválasztása, az új NAT bevezetése és az INDEX elleni támadás után, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói és hallgatói többségének akaratával szemben olyan személyt állított e szervezet élére is, aki közismerten, elfogultan, egyoldalúan viszonyul a magyar színjátszáshoz, és aki újabban inkább politikus, sem mint művész.

Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a kormányt nem a művészképzés modernizálásának, fejlesztésének szándéka vezérli, hanem pusztán az, hogy a jobboldal kulturális hegemóniája – melyet Orbán 2010. május 30-án, Kötcsén is meghirdetett – e téren is érvényesüljön.

Az MSZP teljes mértékben szolidáris a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatóival és hallgatóival, s mindenkivel, aki számára fontos a független színház és filmművészet értékeinek megőrzése és további fejlődése. Amennyiben az MSZP a köztársaságpárti erők részeként 2022-ben kormányra kerül, vissza fogjuk állítani az egyetem korábbi státuszát biztosítva a szabad művészképzés feltételeit.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 59 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A haldokló, a magát a parlamenti bejutási küszöb alá leküzdő MSZP az ilyen közleményekkel csak még tragikomikusabbá teszi magát.

Vissza fogjuk állítani az egyetem korábbi státuszát.

Volt neki státusza? A dívány akrobatika az státusz?

Szóval már neve is van az összellenzéki moslékkoalíciónak: "köztársaságpárti erők".

LOL
Magyarország mai államformája köztudottan, és senki által nem vitatott módon köztársaság.

Gondolom boldogok attól, hogy egy törpepárt rátelepedik az akciójukra.

majd mi, Aczél szellemi örökösei megmutatjuk, hogy mi az igazi kultúrpolitika, hülye fütyülő barackpálinkás, genetikailag alattvaló , tehetségtelen, dilettáns banda.

ha visszajövünk a tehetséges munkás-és paraszt fiatalokkal fogjuk feltölteni az egyetemet, a színházakat, kisöpörjük a családi maffiákat, a belterjes leosztásokat, újra vidékre fogjuk küldeni a végzős színinövendékeket, hogy megtanulják a szakmát, s megbecsüljék a dolgozó nép beléjük vetett bizalmát.

Az MSZP vissza fogja állítani a nemzeti kultúra elsőbbségét, kisöpörjük a gendert, a szexuális devianciákat az adófizetők pénzén fenntartott színházakból, a színházi kultúra, annak intézményei a fiatalok hazafias nevelését fogják szolgálni, feladva a Fideszes kultúrpolitika kozmopolita, szubkultúrát támogató rendszerét.

tartsatok ki, 22-ben visszatérünk........

Német Péter a hirklikket arról abrandozik, hogy most majd az egyetemisták, mint '56-ban majd valamit csinálnak. A ballib képtelen bármire is, most már csak az egyetemistáknak bízik. Ha ők nem, akkor jönnek a középiskolások, aztán az általános iskolasok, végül az ovisok?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés