ITM: Több mint százezer új diplomást hozott a nyelvvizsgamentesség

2020. augusztus 03. 09:49

81 ezret már át is vettek az érintettek.

2020. augusztus 03. 09:49

Már több mint százezer új diplomást hozott a nyelvvizsgamentesség – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel. A közleményben emlékeztettek, a gazdaságvédelmi akcióterv első intézkedései között szerepelt, hogy akik augusztus 31-ig záróvizsgát tettek vagy tesznek, nyelvvizsga nélkül is megkaphatják diplomájukat. A rendelkezés a doktori képzések kivételével minden képzési formára – a korábbi főiskolai és egyetemi képzésekre, az alapképzésekre, a mesterképzésekre, az osztatlan képzésekre és a felsőoktatási szakképzésekre is – vonatkozik, a finanszírozási formától függetlenül.

A lehetőséggel azok is élhetnek, akiknek akár több nyelvvizsgát, felsőfokú vagy szakmai nyelvvizsgát kellett volna tenniük a diplomaszerzéshez. Az intézkedésnek köszönhetően mostanáig több mint százezer diplomát állítottak ki, 81 ezret már át is vettek az érintettek. A dokumentumok postai úton hivatalos iratként is kiadhatók – közölték. A közleményben idézték Schanda Tamást, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkárát, aki kiemelte: szeretnénk, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, és ennek a célnak az elérésében a koronavírus-járvány sem jelenthet akadályt.

Hozzátette: éppen ezért, a gazdaságvédelmi akcióterv egyik intézkedéseként, kiadhatóvá tették az eddig a nyelvvizsga hiánya miatt beragadt diplomákat. „Azok a fiatalok, akik a záróvizsgát már letették, rendelkeznek a megfelelő szakmai ismeretekkel, így hatékonyan részt tudnak venni a gazdaság további erősítésében –ami egyúttal az ő karrierjük építését is segítheti. Eddig mintegy 101 ezer diplomát állítottak ki a felsőoktatási intézmények a kormánydöntésnek köszönhetően” – írta.

(MTI)

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2020. augusztus 03. 13:40
81 000 diplomás,uj szavazó a Fideszre. Várható volt! Helyén pörögnek az események. Más: a 444 döglödik azindex a levegőbe repítette magát a Népszava erősödik... Minden a helyén.
llnnhegyi
2020. augusztus 03. 13:38
81 000 diplomás,uj szavazó a Fideszre. Várható volt! Helyén pörögnek az események. Más: a 444 döglödik azindex a levegőbe repítette magát a Népszava erősödik... Minden a helyén.
pitypang1125
2020. augusztus 03. 13:04
Pont annyi szükség van rájuk mint egy falat szarra. Milyen értelmes egy diplomás lehet az aki egy szaros nyelvvizsgát sem képes össze grundolni? Foghatják a büfészakos papírjaikat, és elmehetnek vele wc-re.
Gregorius
2020. augusztus 03. 11:48
Az angol középfokon egyáltalában nem egy nehéz nyelv. Nyilvánvaló az anyanyelvi szint még a kint élőknek is nehezen elérhető, mivel a helyiek pontosan ismerik az akcentusokat és azt, hogy a különböző társadalmi csoportok hogyan beszélnek. Simán besorolnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!