Mi közünk van ahhoz, hogy Izrael mekkora?

2020. augusztus 2. 12:43

Seres László
Neokohn
A zsidó államnak egy feladata van: az, hogy önző legyen.

„A saját biztonságára figyeljen. Védje meg a határait, a népességét. Jó, ha segít a palesztinoknak, ahol tud, de nem kötelessége más népek életét eligazgatni. Arra ugye ott vannak ők maguk. Izgalom járja be, nemcsak Európát, a fél politikai, akadémiai és médiavilágot: súlyos jogsértés készülődik, ideje hát megint petíciózni, kicsit verbálisan fenyegetőzni, a grundon golyózó fiúk háta mögé állni, nem einstandolva, de azért lábunkat megvetve jelezve, hogy itt vagyunk, figyelünk. Mi, européerek. Megkérdőjelezhetetlen rendfenntartói igazunk teljes tudatában.

A hallatlan jogsértés, ami készül, nem regionális háborús mozgósítás, nem idegen ország félszigetének elfoglalása, nem etnikai tisztogatás, nem vallási kisebbség lágerbe zárása, mindez még nem lépné át az Európai Unió ingerküszöbét. Ami átlépi, az ez: Izrael azt tervezi, hogy magához csatolja a ciszjordániai zsidó telepeket, ami a vonatkozó terület kevesebb mint harmada, plusz a Jordán völgyét, hogy legyen védhető keleti határa.

Az izgalom tárgya jól illeszkedik abba a, na jó, nevezzük narratívának, amely szerint Európának valamilyen okból spéci felelőssége, sőt kötelessége megszólalni izraeli-palesztin ügyben, óva intve a zsidó államot a felelőtlen, túlreagáló, nacionalista, stb. lépésektől. Nyilván történelmi okokból, de főleg a német értelmiségi szeretné negyven éve megoldani az izraeli-palesztin problémát, és bár nézetei már rég nem ’68-asok, ez ügyben valamiért kitart. Van ugyanis egy dogma, egy megkérdőjelezhetetlen axióma, az ún. »kétállami megoldás«, amelytől eltérni olyan súlyú vétség, ami több évi halmozott petíciózást von maga után, sérelmére.”

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 86 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kedves Laci!

Jó, hogy írtál erről, s ahogyan kiemelted a legfontosabb szempontokat, érveket. S természetesen hajrá Izrael! Valóban egyetlen dologra a nemzetbiztonságra kell figyelni, Izrael nemzeti érdekeire. Örülök, hogy az Izraelt naponta támadó EU-t és a németeket is helyükre raktad.

A diaszpórában élő zsidóság számára létfontosságú, hogy adott esetben van hová hazatérni. De az legalább ennyire fontos, hogy ne alakuljon ki olyan helyzet sehol sem, ami a helyben élő zsidóságot az adott ország elhagyására kényszerítheti.

Ezért fontos például, hogy a felelősen gondolkodó európai, benne a magyar zsidóság az eddiginél is határozottabban lépjen fel a Soros terv, Európa iszlamizációja, az anarchista, minden kultúrát felszámolni törekvő antifasiszták, az Európai Egyesült Államok építésén szorgoskodó hazai balliberálisok ellen. Az igazi veszélyt a zsidó gyilkos muszlimok, az Európai Egyesül Államok létrehozása jelentik Európára, Magyarországra, a zsidóságra nézve is.

Jó lenne, ha a Heti TV-ben Te is harcosabban állnál ki a magyar kormány mellett, amikor a Soros tervet végrehajtó EU-val vívja napi csatáját, az érdekünkben.

Vagyis Izrael számára legfontosabb a nemzetbiztonság, de Laci, itt is biztonságban kell élnünk, mindenkinek, ezért minden erővel támogassátok a magyar kormány Brüsszel/Soros elleni harcát is, számunkra fontos Magyarország nemzetbiztonsága is.

A Heti TV-ben ne bíráljátok Trump elnököt, Orbán Viktort. Magad is írod, hogy Trump meghatározó lehet az izraeli érdekek érvényesítésében, s ilyen lehetőség egyhamar nem lesz. Bizonyára hallgatod Zentait, Bolgárt, Szénásit, a többieket a Klubrádióban, s tudod, hogy mennyire uszítanak Trump ellen.

Itthon a MAZSIHISZ Orbán ellen, néha a Heti TV is. Amerikában fontos Trump győzelme, maradása, miként Magyarországon Orbán Viktor 22-es győzelme.

Mindenki figyelmébe ajánlom a teljes írást.

Seres propagandista cikkét olvashattuk. Már aki elolvasta:-)

Talán nem ismeretlen előtted a már elhunyt Mezei András költő személye. Amikor Izraelbe utazott, kérdezték tőle, hová utazol, haza, válaszolta, amikor Izraelből jött vissza, kérdezték ottani barátai, hová utazol, haza, volt a válasza. Van olyan, hogy kettős identitás. Az itt élő zsidóság nagy része ugyanúgy hazájának tekinti ezt az országot, mint bárki más. Erősek a kötelékek, nem kell ezt Neked bemutatnom akár irodalmi példákon keresztül.

Az egy szerencsétlen helyzet, hogy a zsidóság egy, a média révén reflektorfénybe került igen agresszív, napi konfrontációt kereső, egészen Sorosig követhető része nem tudja megbecsülni azt a biztonságot, jólétet, amit ma Magyarország jelent a számára. A hatalom nélkül nem tudja elképzelni az életét. Ezért gyűlöli Orbánt, s mindenki genetikusan alattvaló, jobbágy mentalitású. Nos, ezért nem fognak győzni soha sem, de ahhoz elegendő, hogy megmérgezze a levegőt a többség és a zsidóság viszonyában.

Egyébként magam is azt vallom, hogy aki nem tud itt élni, bárhová is tartozzon, az tényleg menjen el, ne fertőzzön.

Izraelt - Rotschildok pénzén megvásárolva az Antantot! - arra a meggyőzésre is alapították, hogy otthont adjon a világ zsidóságának.
A gond az, hogy bár Izrael létrejött, a zsidósága soha nem volt annyira túlreprezentálva a világon, mint napjainkban, pedig már eltelt pár év, hogy mindannyian "hazatérhettek" volna.
Ez egy ordító logikai bukfenc, mint az egész - megengedem, Herzl komolyan gondolta - zsidó vircsaft, amely őket jellemzi.

Onnan tudom, hogy propagandista írta:-)))

Megállapításaid nem állnak távol az igazságtól, nehezen cáfolhatók. Az utolsó bekezdésekben érintett témában különösen értetlenül állok magam is a folyamatok előtt. Rendszeres nézője vagyok a Heti TV-nek, s olykor felbosszantanak Seres, a magyar kormányt igazságtalanul bíráló szavai. Nem a bírálat ellen vagyok, de a folyamatok jobb megértése iránt lenne igényem.

"Mi közünk van ahhoz, hogy Izrael mekkora?"
Annyi közünk - nekünk - mindenképp, mint a zsidó tervezőknek voltak, amikor 1920-ban megmondták: Magyarország mekkora.
És mindezért az üzletükért, a nyereségükből, egyetlen fillér kártérítést a magyarok nem kaptak tőlük.
Eddig.
Úgyhogy, Izrael, illetve az azt létrehozó zsidó erő hatalmas - kamatos kamatú összeggel - tartozik Magyarországnak, de még inkább az elszakított területek magyarjainak.
Ha már feltettél egy kérdést, Seres, ez van.

Az 1920-as párizsi "békekonferencia" amerikai delegáció tagjai közül: 154 zsidó volt.
+ FED, Brandeis főbíró, Wilson elnök zsarolása..., rendezze át a világot, de úgy ám, hogy Izrael államának kitüntetett helye legyen benne..., + Bernard Baruch 1916-ban elhagyta a Wall Street-t, hogy Woodrow Wilson elnöknek tanácsot adjon a nemzetvédelemről és a béke feltételeiről. 1919-ben Wilson felkérte Baruchot, hogy szolgáljon a Párizsi Békekonferencia munkatársaként ."
Te is megtalálsz mindent, ha érdekel.

Azzal nem is lett volna semmi baj, ha így lett volna.
De az I. háború végkimerülésig döntetlen volt, 1916-ban, amíg Rothschildék közbe nem léptek a pénzükkel.
Amit a háború végén, a "békéikkel" többszörösen behajtottak a németeken, magyarokon...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés