Indexes balhé: kinek az érdeke?

2020. augusztus 1. 8:19

Gajdics Ottó
Magyar Nemzet
Az Orbán-fóbiás politikai közeg az, amelyiknek nagyon jól jön a médiabotrány.

„A balliberális legenda szerint Orbán Viktor annyira nehezen viseli a kritikus hangot, hogy el akar hallgattatni mindenkit, aki ilyesmire vetemedik. Lábbal tiporja tehát a sajtószabadságot, és a Népszabadság után be akarja záratni az Indexet, de már a 24.hu néven megjelenő orgánumot is fenyegeti. Mindezt természetesen olyan kormánykritikus oldalakról tudhatjuk, mint az Index, a 24.hu, a HVG, a 444, a Hírklikk, a Mérce, a 168 Óra, a Magyar Narancs, és sorolhatnánk napestig az ellenzéki lakájmédia propagandalapjait. Az előbbi lista önmagában is bizonyíték arra, hogy a balliberális ellenzék hazudik, Magyarországon a sajtópaletta rendkívül széles, színes összetételű és teljesen szabad.

Az sem igaz, hogy a miniszterelnök nehezen viseli a kritikát. Bárki megnézheti, milyen türelemmel, higgadtan, logikusan érvelve veri vissza rendre azokat a vádakat, amiket például az Európai Parlamentben vágnak a fejéhez. Pedig nyilván ő is kihallja ezekből a szövegekből azt a tömény ostobaságot, csúsztatásokkal, nyilvánvaló hazugságokkal eltorzított képet hazánkról, amit az itthoni balliberálisok diktáltak uniós elvtársaiknak. Ám amíg mi, egyszerű halandók, szívlapáttal sóznánk oda a hazudozóknak, addig a kormányfő a munkája velejárójának tekinti az alantas támadásokat és azok végtelenül nyugodt kivédését. Hasonlóan jól tűri a Jakab Péter, Tordai Bence, Hadházy Ákos, Kunhalmi Ágnes vagy Bangóné által fémjelzett politikai garázdaságot is, amit a szedett-vedett ellenzék itthon kritikaként próbál eladni.

A balliberális legendának része az is, hogy kormányoldalon nem történhet semmi, amit Orbán Viktor nem hagy jóvá. Mivel egészen bizonyos, hogy a világjárvány elleni védekezés, az uniós pénzekért folytatott csatározás és fiúunokájának megszületése mellett a miniszterelnök egyáltalán nem foglalkozik azzal, mi folyik az Indexnél, így máris nyilvánvaló, hogy nem a kormányoldalon keresendő a balhé okozója. Pedig még fel sem tettük a kérdést: kinek állhat mindez az érdekében? Nem kell különösebb éleslátás annak kijelentéséhez, hogy a Fidesznek és a kormánynak semmiképpen.

Gyakorlatilag 2010 óta acsarkodnak a globalisták, mert a nemzeti oldal médiája megkísérelt azonos súllyal esni a latba a piacon, mint balliberális vetélytársai. A kiegyensúlyozottság irányába tett legapróbb lépések is nemzetközi botránnyá dagadtak, mert a most nyivákoló társaság mindezt úgy kürtölte világgá, hogy a diktatórikus kormány elfoglalja a magyar médiát. Azóta egyfolytában foglalja. De bármennyire koholt volt már tíz éve is a vád, jól kivehető a történetből, hogy az azóta is pergőtűz alatt dolgozó kormánynak úgy hiányzik egy újabb médiabalhé, mint ablakos tótnak a hanyatt esés.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 69 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mi az Index, mi a baloldali, liberális újságírás?
Hazugság, ködösítés, csúsztatás, uszítás+
Az Index így ír arról, hogy 242 milliárd dollár hagyta el Magyarországot, ment off-shorba, a magyarok számára örökre eltűnve:
Cím HATALMAS RIKÍTÓ NAGY BETŰKKEL: "Dől a magyar pénz az adóparadicsomokba"
INDEX
2012.07.23. 13:20
Később, a szövegből kiderül, 1980 és 2010 KÖZÖTTI IDŐSZAKRÓL VAN SZÓ,
az olvasóban ami megmarad:
"DŐL A MAGYAR PÉNZ AZ ADÓPARADICSOMOKBA" - ORBÁN ALATT

Igen, a "qui prodest" klasszikus esete.
Amúgy sincsen lényegében semmi adat fideszes befolyásolásra (a 444 és a hvg immár egy tucat "nagy" cikknél tart, és kb. egyetlen érdemi konkrétum nincsen ezekben a Fidesz szerepére!), az összes szereplő feketeöves ballib... és aztán a hab a tortán a motivációk vizsgálata.

Igen, szó szerint ez az egyetlen esetleg fideszesnek tekinthető szál az egész történetben.
Csak hát Vaszily egy KDNP-s (!!) fazontól vásárolta meg az üzletrészt, aki KÉT ÉVE tulajdonosa ennek a cégnek... és még régebben működnek ebben a felállásban. És immár Vaszily is négy hónapja lett 50%-os tulaj, és senkitől de senkitől, még Dulltól, Munktól vagy bárkitől nem jött olyan adat, hogy akár az előző három vagy két évben, akár az előző négy hónapban bárki beleszólt volna a munkájukba.

A mérleg másik serpenyőjében sokkal több minden van.

Azért olvasunk ott, hogy megtudjuk, mit hazudnak aznap?

Szerinted ez csábító pl a hvg-nél? Néhány hozzászólás kevés olvasásá után:
Ezt a bodolait is jól el kell verni, mint a Csintalant meg a G Fodor nevű szarok • 4 órája

Csak a halott fideSS jó fideSS !

Nem az index szétbaszása a gond, mert az velejárója Orbán gátlástalan nárcisztikus személyiségének, ahogy az egy bántalmazott bűnözőhöz illik.
A végtelenül undorító a dologban az a terelés, az a hazduozás, amit itt is előadnak az idevezényelt patkányok. Ebben az országban ilyen hitvány lények, mint a fideszesek még nem uralkodtak. Egyetlen szétbaszást sem tudtok egyensen felvállalni! Ennél már az is sokkal jobb, ha ez ember tudja, hogy viszik a börtönbe vagy a gázkamrába. Ti bazmeg még a deportálásokat is eladnátok welness üdülésnek. A módszereitekhez méltó lesz a végetek is, ki tudja mikor jön el

Anyádat, te rihes fideSS szar !

Mondja egy hazaáruló , tolvaj cigányt toló fideSS troll !
Azta.....,de hülye vagy GECI !

HAZUDJ CSAK NÁCI HAZAÁRULÓ SZARBÁNGECI CSELÉD PATKÁNY.... HAZUDJ TROLL PRIBÉK ANYABASZÓ...

Válaszok:
ThunderDan | 2020. augusztus 1. 12:41

Te kaptál napszurast:-) ezek hvg-s kommentelők hozzászólásai

Évek óta nem olvastam az indexet.

Erről beszélek, ez a típusú - több esetben konkrét erőszakra uszításban megnyilvánuló - szubhumán gyűlöletcunami uralja a hvg kommentmezejét.

És akkor ezek a NAGYON demokratikus NAGYON progresszívek...

Még a kurucinfón sem volt ilyen mélység a legdaliásabb időkben sem... és a hvg ugye nem egy marginális, háromnegyed-illegális, üldözött honlap, hanem maga a ballib zászlóshajó portál (+ hetilap)...

Válaszok:
pollip | 2020. augusztus 1. 13:09

Egyetértünk. Ezek a médiák szándékosan hergelik az olvasóikat. Egy hozzászólásban mindent írhatnak, nincs következménye.
Iszonyatos belegondolni, hogy akik ott ilyeneket írnak, akar a szomszédunk is lehet.
A ballib a hibás (pártok és médiák) a gyűlölet ilyen fokú keltese és megnyilvánulása miatt.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés