Csoportlátogatás

2020. augusztus 1. 21:39

Pozsonyi Ádám
888.hu
Érdeklődve figyeltem, hogyan ölik egymást ismeretlenek, hogyan sértegetik, hogyan kívánják a másik halálát a legjelentéktelenebb véleménykülönbség miatt is.

„A reggeli kávémhoz facebookos csoportokat látogattam. (Mindenkinek vannak fura időtöltései.) Benne vagyok jó néhányban – van, amelyikbe beléptem, másba betettek a tudtom nélkül –, és érdeklődve figyeltem, hogyan ölik egymást ismeretlenek, hogyan sértegetik, hogyan kívánják a másik halálát a legjelentéktelenebb véleménykülönbség miatt is.

Az emberek egy része azonnali megoldással szolgál mindenre, minden kérdésre tudja a választ, a tennivalót, és hogy mit kellett volna – rendszerint olyanok, akik a saját életükben képtelenek ötről a hatra jutni, megoldani problémájukat a feleségükkel, gyerekükkel, a szomszéddal, vagy akár féléve kivinni a garázsba egy dobozt, de azt magabiztosan tolják, hogyan kellene orvosolni több száz éves múltra tekintő konfliktusokat, és milliók életét érintő kérdéseket.

Az egyik csoportban a pedofil papok kezdetű lemezt tette fel valaki. Kicsit uncsi már a pedofil papozás, főleg olyanoktól, akik ezerrel tolják az iszlám a szeretet vallása szöveget, s ezzel támogatják a gyerekházasságot. De persze az összefüggés nem esik le.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 18 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Itt is érdemes a teljes cikket elolvasni, például ez is nagyon tetszett:
"Benne vagyok pár zenei csoportban is a true metáltól a new wave-ig, és sorra látom, hogy jönnek mindig olyan tartalmak, amik nem illeszkednek szorosan az adott csoport jellegéhez, vagy valaki adásvételre, társkeresésre, esetleg politikai tartalmak propagálására használja. Ilyen esetben sorra érkeznek a válaszreakciók, a csoport tagjaitól, vagy az admintól, és mindig megjegyzik, hogy "ebben a csoportban nincs helye ennek meg annak". "Ez a csoport nem erről szól". "Aki nem tartja be a csoport szabályait, azt kitesszük".

Tehát azt természetesnek tartják, hogy egy egyszerű facebook csoportba az menjen, aki azt a zenét szereti, tisztelettel közelít a műfajhoz vagy egy klub múltjához, és nem akarja megváltoztatni, de képtelenek megérteni, hogy ott kint, a valódi életben is az emberek azt szeretnék, hogy ne változzon meg a kultúra, tiszteljék a múltat, és ne jöjjön bárki jöttment."

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés