Óvintézkedéseket vezettek be a Fővárosi Nagycirkuszban

2020. július 31. 20:51
A nézőtéren minden második sorban tudnak csak helyet foglalni a látogatók és az azonos sorban ülő társaságok között is kihagynak helyeket.

Óvintézkedéseket vezetett be a Fővárosi Nagycirkusz a nézők biztonsága érdekében a pandémiás helyzet miatt. Az intézmény pénteki közleménye szerint „megelőző rendelkezésekkel, felelős magatartással szavatolja a Fővárosi Nagycirkusz a nézők biztonságát. A fesztiválok elmaradása okán nagyobb felelősség hárul a kulturális intézményekre, ezért a cirkuszi előadások látogatóinak védelmében önkorlátozó intézkedéseket vezettek be”.

Mint írják, a Fővárosi Nagycirkusz nézőterén minden második sorban tudnak csak helyet foglalni a látogatók és az azonos sorban ülő társaságok között is kihagynak helyeket. Megduplázta az intézmény a mellékhelyiségek és a közönségforgalmi terek tisztítási rendjének gyakoriságát is, a pénztáraknál lévő sorban állást pedig az online jegyvásárlás erősítésével igyekeznek csökkenteni. A cirkuszba érkezőket arra kérik, hogy használják a bejáratoknál kihelyezett kézfertőtlenítő folyadékokat.

A közlemény felidézi, hogy a jelenleg futó, Tündértánc – Nővarázs című előadás fináléjában az artisták szintén az egymásra figyelésre hívják fel a figyelmet. Az új műsor a női lét különböző aspektusait és a nőiséget helyezi előtérbe a cirkusz- és a képzőművészetek segítségével. Az előadás záró jelenetében emléket állít Hugonnai Vilmának, az első magyar orvosnőnek, ezzel is felhívva a figyelmet a pandémiás helyzetben a fegyelmezett, egymásra figyelő magatartásra.

(MTI)

Fotó: Az orosz Szemion Kracsinov zsonglőrszáma a Fővárosi Nagycirkusz Varázslatos Győztesek című műsorában 2020. március 15-én. Az új koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében zárt ajtók mögött tartott előadást élőben közvetítették az interneten.
MTI/Mohai Balázs

 

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés