A háború folytatódik

2020. július 28. 7:11

Őry Mariann
Magyar Hírlap
A balliberálisok számára a jogállamiság csak politikai furkósbot, nem pedig érték.

„A múlt kedden véget ért uniós csúcson elfogadott kompromisszumos dokumentum jogállamiságra vonat­kozó részét a nemzetközi sajtóban széles körben a magyar és lengyel közös érdekérvényesítés sikereként értékelték.

»A baloldali liberális erők nem akarják elfogadni, hogy vannak, akik mást gondolnak Európa keresztény gyökereiről, a bevándorlásról, a multikulturalizmusról, a családok szerepéről. Noha most csatát vesztettek, mivel nem tudtak az állam- és kormányfők megállapodásába, az unió költségvetésébe politikai nyomásgyakorlási eszközt, ideológiai fegyvert beépíteni, nem fogják feladni a küzdelmet« – erre figyelmeztetett hétvégi nyilatkozatában Varga Judit igazságügyi miniszter.

A múlt kedden véget ért uniós csúcson elfogadott kompromisszumos dokumentum jogállamiságra vonat­kozó részét a nemzetközi sajtóban széles körben a magyar és lengyel közös érdekérvényesítés sikereként értékelték. Ahogyan az várható volt, az Európai Parlament elégedetlen. Ők arra számítottak, hogy az EU-csúcson majd jól sarokba szorítják a magyar miniszterelnököt, ehhez képest számos szűk körű egyeztetés vetítette elő, hogy olyan megállapodás fog születni, ami Magyarországnak is megfelel. Szerintük ez persze nagy csalódás, de hát nekik sose tetszik, ha felelőtlen vádaskodás és bomlasztás helyett a nemzetállami vezetők, akiknek – szemben velük – kormányzati felelősségük is van, kompromisszumra jutnak. A jogállamiságra vonatkozó részt keveslik, ami nem meglepő, hiszen az Euró­pai Néppárt jó része által szégyenletesen megtámogatott balliberális többségnek más elképzelései vannak.

Ha rajtuk múlna, könnyen el lehetne zárni a pénzcsapot, ha valamely tagállam nem felel meg a politikai elvárásaiknak – mást gondol a bevándorlásról, a határvédelemről, a szuverenitásról, korlátozza a Soros-szervezeteket.

A balliberálisok számára a jogállamiság csak politikai furkósbot, nem pedig érték. Beszédes, hogy akárhányszor szóba kerül a téma, mindig Lengyelországot és Magyarországot emelik ki. Ezzel nem csak a kelet-közép-európai országokkal szembeni lenézésüket mutatják meg újra, hanem azt is, hogy az elvileg mindenkire vonatkozó jogállamisági mechanizmusuk valójában mégse vonatkozna mindenkire. Vannak egyenlők és egyenlőbbek az ő Európájukban, és egy balliberális vezetésű ország kedvesebb nekik, mint egy konzervatív.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 20 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés