Merre tovább, Marosvásárhely?

2020. július 16.

Sólyom István
A szeptember 27-i romániai helyhatósági választás legérdekesebb magyar vonatkozású kérdése, hogy sikerül-e húsz év után visszavenni Marosvásárhelyt.

Az erdélyi nagyváros polgármesteri székében 2000 óta Dorin Florea ül, aki gyatra teljesítményéről legutóbb a romák elleni gyűlöletbeszéddel próbálta meg elterelni a figyelmet. A városvezető összhivatali idejének első felében valós eredményeket is felmutatott, ezzel is magyarázható, hogy számos magyar voksot begyűjtött. Sikerességére azt szokták felhozni, hogy a marosvásárhelyi románság tekintélyes hányada etnikai alapon szavaz; míg a mindenkori magyar jelöltek egyetlen hívószava a magyar identitásra való hivatkozás volt, és képtelenek voltak olyan programot kidolgozni, amelyik a rátermettségüket bizonyította volna.

A másik magyarázat: Dorin Florea olyan patronázsrendszert épített ki, hogy annak a politikai klientelizmust nemzeti sportként űző Romániában is csodájára jártak. A húsz év alatt számos helyi politikus, bürokrata, gazdasági érdekcsoport nemzetiségtől és pártállástól függetlenül megkötötte a maga paktumát a városvezetővel, akinek hatalmától és az általa biztosított anyagi erőforrásoktól egyre nagyobb számban függtek. Ha a helyzet úgy kívánta, retorikai szinten nemzetiségi húrokat is szívesen pengetett, ám a kulisszák mögött kiváló kapcsolatokat ápolt számos magyar döntéshozóval is.

A hálózatba kódolva volt, hogy hosszú távon egy­idejűleg nem lesz képes eredményeket felmutatni és eltartani a rendszer egyre növekvő számú kegyeltjeit. A helyzet oda vezetett, hogy a nagy riválisnak számító Temesvár, Kolozsvár, Nagyszeben, Arad, Brassó és Nagybánya városfejlesztés és városgazdálkodás terén köröket vert Marosvásárhelyre, amelynek lakói megelégelték a városházához köthető sorozatos korrupciós botrányokat, a borzalmas tömegközlekedést, a közigazgatási káderek pimasz arroganciáját. A helyzet már négy éve is megérett a változásra, ám akkor Floreának sikerült hatalmon maradnia. Legnagyobb kihívójának a függetlenként induló, de a magyar pártok támogatását élvező Soós Zoltán bizonyult, aki idén is ringbe száll. 

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés