Macron annexiós tervei visszavonására szólította fel Izraelt

2020. július 10. 12:45
Macron ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a két országot a barátság és a bizalom köti össze, amelynek fenntartásához ragaszkodik.

Emmanuel Macron francia elnök felszólította Izraelt, hogy tegyen le annexiós terveiről Ciszjordániában – közölte az államfő hivatala pénteken. A párizsi elnöki hivatal közleménye Macron és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő csütörtöki telefonbeszélgetését összegezte. Macron figyelmeztette Netanjahut, hogy a palesztin területeken létrehozott zsidó telepek bekebelezése „ellentétes lenne a nemzetközi joggal, és veszélybe sodorná a kétállami megoldást, illetve az igazságos és tartós béke megteremtésének lehetőségét izraeliek és palesztinok között”. A francia elnök egyúttal leszögezte: országa eltökélten támogatja Izrael biztonságát, és rendíthetetlenül fáradozik a közel-keleti feszültségek enyhítése érdekében. Macron hangsúlyozta, hogy a két országot a barátság és a bizalom köti össze, amelynek fenntartásához ragaszkodik.

A francia kormány június végén figyelmeztette Izraelt: a szóban forgó területek annexiója hatással lehet kapcsolatára az Európai Unióval. Egyúttal jelezte: Párizs továbbra is kész elismerni a palesztin államot, ha eljön az idő. Franciaország, Németország, Egyiptom és Jordánia kedden ismételten felszólították Izraelt, hagyjon fel terveivel. Nagy-Britannia szintén ellenzi az annexiót. Az izraeli nagykoalíciós kormány pártok közötti megegyezése lehetővé tette, hogy Benjámin Netanjahu július 1-jével megkezdje az előkészületeket Izrael szuverenitásának kiterjesztésére Ciszjordániában. A Jordán folyó nyugati partján fekvő, a nemzetközi közösség által megszállt területnek tekintett Ciszjordániában mintegy félmillió izraeli él ott épített településeken, melyeket a nemzetközi közösség nem ismer el Izrael részének.

Az izraeli kormány a leendő palesztin állam nagyobb részének szánt Ciszjordánia mintegy 30 százalékát bekebelezné a Donald Trump amerikai elnök kormánya által kidolgozott közel-keleti béketervvel összhangban. A legutóbbi jelentések szerint az eredetileg megjelölt 30 százalék helyett már csak 15 százalékról folyik az egyezkedés, és a Jordán folyó völgyének annektálása lekerült a napirendről.

(MTI)

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ilyen az, amikor a Grand Orient harap egyet, aztán a harapott visszaharap..., amit fel nem tételeztek volna a megvilágosodott kőműves testvérek..., az mára kemény realitás.
A szifiliszes Párizsi békeszerződések országában több millió az... khmmm,, arab.
A szifiliszes Párizsnak erre fókuszálni kell, nagyon.
Még attól is nagyobb mértékben, mint amennyire arra fókuszáltak a szifiliszes békecsinálók, hogyan vágjanak fel élve egy országot, a magyarokét, csak, mert a szifiliszes Grand Orient de France ezt parancsolta Paris-nak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés