Fővárosi rezsiblöff

2020. július 9. 12:00
Sütő-Nagy Zsolt
Magyar Hírlap
Már a költségvetés elfogadásakor, februárban kiderült, hogy ennek az összegnek nyoma sincs a kiadási tételek között.

„Az önkormányzati választások idején még fűt-fát ígérgető Karácsony Gergely főpolgármesterként már egyáltalán nem ragaszkodik vállalásaihoz, ezt jelzi a rezsitámogatásról elfogadott rendelet is. Bár a kampány idején is félreérthetően, többféle módon adta elő a tervet, ám az elhangzottak szerint minden évben legalább húszezer forint fűtési támogatással segíti a nyugdíjasokat és a rászoruló családokat, továbbá a húszezer leginkább rászoruló család évi húszezer forintos lakásrezsi-támogatást kap. Mindez minimum háromszázezer nyugdíjast és mintegy ötvenezer nagycsaládost érintene, amely több milliárd forintos vállalás. Már a költségvetés elfogadásakor, februárban kiderült, hogy ennek az összegnek nyoma sincs a kiadási tételek között, az ígéretre mindössze kétszázmillió forintot terveztek be. A júniusi közgyűlésen aztán világossá vált, hogy a kétszázmillió forintot a tízezer leginkább rászoruló között a Hálózat Alapítvány oszthatja szét.

»Ez egy nagy átverés, nem nehéz kiszámolni, hogy a nyugdíjasok és a nagycsaládosok hány százaléka részesülhet az ígéretek szintjén valamennyiüknek járó támogatásból« – értékelte a döntést lapunknak Hassay Zsófia, a fővárosi önkormányzat fideszes tagja, Terézváros korábbi polgármestere. Elmondta: a kifizetések elbírálására és végrehajtására a Hálózat Alapítvánnyal kötött szerződést a főváros, amelynek kuratóriumi elnöke a korábban SZDSZ-es politikus Győri Péter, míg a szerződés másik aláírója a tizenhat éven át az MSZP fővárosi politikusaként tevékenykedő kuratóriumi tag, Egerfai Péter. Az pedig különösen problémás kitétel, hogy a támogatási szerződés szerint támogatást csak azok kaphatnak, akik regisztráltatják magukat védendő fogyasztóként. Érthetetlen, hogy egy ilyen feladatot miért kell kiszervezni, miért nem a Fővárosi Önkormányzat végzi el. Terézvárosban a fűtési támogatás 2014-től kezdve a hivatal szervezésében nagyon jól működött, és nem csupán a regisztrált védendő fogyasztók részesülhettek a támogatásban – tette hozzá Hassay.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 10 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ezzel együtt a "sikerek" között majd felsorolja a jeles főpolgármester, hogy rezsitámogatást adtak a rászorulóknak. Amit a függetlenobjektív sajtó is egyöntetűen a humanizmus csúcsteljesítményeként fog ünnepelni. Szó sem lesz "demagógiáról", sem be nem tartott kampányígéretekről.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés