Tönkretehetlek

2020. július 5. 7:36

Kovács Blanka
Mérce
Természetes, hogy mindenkinek vannak kalandjai, és hogy a szereplők minden héten mással vannak.

„A Tönkretehetlek másik nagy pozitívuma éppen az, hogy bár sok produkció próbálta már a 20-30-as generáció életét korhűen bemutatni, a legtöbb elhibázta azzal, hogy az alkalmi szexet és a folytonos randizást a konvencionális párkapcsolatok és a lelki kötődés egyfajta pótlékaként vagy alsóbbrendű alternatívájaként ábrázolta. Pedig bármi is legyen az oka, de sok fiatalnak ma tényleg ez az alap, és nem csak holmi űr betöltése.

A Tönkretehetlek pedig mindezt értékítélet nélkül, de nagyon pontosan mutatja be: természetes, hogy mindenkinek vannak kalandjai, és hogy a szereplők minden héten mással vannak. Ez azért is fontos, mert a #MeToo mellett a megváltozott szexuális szokások miatt is változott meg a beleegyezésről szóló diskurzus. Korábban aligha volt szó arról, hogy vajon erőszaknak számít-e, ha valaki szex közben a másik tudta nélkül lehúzza az óvszert, vagy mondjuk akkor is folytatja a konszenzusosan induló szexet, ha a másik már nem akarja.

Ezek régen tabuk voltak, de szerencsére megnyílt a tér ezeknek a szürke zónáknak a megbeszélésére, hiszen bármilyen kategóriába is essen mindez a rossz szexen belül, egy biztos: fájdalmas nyomokat hagy azokban, akik elszenvedik. A cím jól összefoglalja a lényeget: bárkivel is teremtünk intim testi kapcsolatot, onnantól kezdve olyan hatalmunk van egymás felett, hogyha visszaélünk vele, egy szempillantás alatt tönkretehetjük a másikat.

És bár a sorozat elsősorban tényleg ezekről, a nem klasszikus nemi erőszaknak, de azért elnyomó és bántalmazó aktusoknak számító tettekről szól, azért jócskán elgondolkodtat arról is, vajon miért alakulhatott úgy, hogy a millenniumi generáció egy része folyton ismerkedik, de sosincs tartós kapcsolatban. A főszereplők egytől egyig londoni 30-asok, akik főleg kreatív munkát végeznek: könyvet írnak, színészkednek vagy éppen aerobikot oktatnak.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 86 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Végülis nem baj, ha ilyen sorozatok is van (én eddig sose hallottam róla), mert nem fölösleges, hogy az érintettek lássák ennek az életmódnak az árnyoldalait. De az is biztos, hogy az egész nem vezet sehová.

Ha egy nő hetente vált partnert, akkor az aktus közben lehúzott gumióvszer csak annyiban izgalmas társadalmi kérdés, hogy "nehogymá szaporodjon"!

Minden jel szerint a felnőtt társadalomnak nincs fogalma, a mai gyerekek mennyivel más, kedvezőtlenebb körülmények között nőnek fel, kezdik el az életet, mint egykor.
Sajnos, ez alól a magyar kormány sem kivétel, a Fidesznek nincs humánpolitikája, nincs ifjúságpolitikája, szerencsésebb kifejezéssel: nevelési elképzelése.
Ugyanakkor ez a világ mérhetetlen veszélyeket rejt magában, amely megmérgezi a gyermekeket, de már a csecsemőket is, a képernyő-villogással...
A Testi-lelki egészségtan tantárgy megírása és bevezetése oldhatja fel ezt a sarkalatos, a jövőt alapjaiban meghatározó sürgős feladatot. Egy mai gyereknek, fiatalnak ismernie kell, mitől lettek emberek - teljesítmény-tudás, emberi minőség révén - magasan képzett, a világot ismerő, átlátó felnőttek... Kell a viszonyítási pont, ez elengedhetetlen.

Olyan gyakorlatiasabb dolgokra gondolok, mint pl. annak leírására, mi a különbség egy Szentgyörgyi Albert-kori gyermek-, fiatalkorának napi programja és egy mai fiatal napi rutinjában?
Az előbbi emberi, annak minden kötelességével-nyűgjével, de szabadságával, míg a mai álszabadság, kiüresítetten hamis, gépies.
És hogy mindez hogyan hat vissza a testre, lélekre, gondolkodásmódra, mentalitásra, értékválasztásra, önvizsgálatra: egyszóval, hogy felnőtt kort elérve a lehető legjobb opciókat szerezhesse meg a fiatal önmaga számára. És egyben ez lenne a legkedvezőbb a közösségnek is.
Konkrét példa: a gyökerekig lezüllesztett magyar labdarúgás feltámasztására tett kísérletek nagyrészt, döntően kudarcosak, pedig már van pénz, talán még a kelleténél is több (ár-érték arány!)...
A legfontosabb a gyerekből, fiatalból: hiányzik, az pedig a mindent elsöprő akarás.
Pedig csupán egy 2-3 perces elbeszélgetésen múlna, ha minden kezdő figyelmét felhívná a szakma alapvető igazságokra. Így, ennek hiányában - és a szülői "nevelés" elmaradásában - behozhatatlan akarati-mentális hátrányokkal vág bele a sportmunkába a magyar fiatal olyan riválisokkal szemben, akiket a környezetük ösztönösen rávezet: kizárólag és egyes egyedül a munka és a siker áll egyenes arányosságban egymással.
Nálunk az a hazug narratíva van, az ország siralmas szociológiai, mentális állapota miatt:
A teljesítmény, tudás, szorgalom nélküli szövegláda-celebség a siker alapfeltétele.
No és, ha szétteszed a lábad..., azzal sztár lettél...

Te, én se tudom, de úgy értettem, valami tévésorozat, ami sorravesz mindenféle perverziókat. Mivel nincs tévém, csak Blanka szóbeli közléseire támaszkodom.

Begyöpösödött konzik próbálják megérteni az új világot. 200 éve ilyen lehetett, amikor két lándzsás bennszülött összenézett, hogy mi lehet az a hosszú cső a fehér ember kezében.

Jóvanna, nézd meg az előzményeket is! Csak hülyéskedtem.

Termeszetes, az, ja. A kurvaknal.

Ennek ellenére kellene az alapvetés minden magyar gyereknek, a szemébe mondani, de persze ez csak a dolgok egy kis, ám lényeges része.
Összefüggő mentálhigiéne, amely elsősorban a ma problémáira reagál, amit egy fiatal még nem láthat át.

Én sem értem az írást. D nem tűnik szimpatikusnak. Sem az írás, sem a szerző.

na ja mert azok mar reg megallapodtak egy tisztesseges fiatal no mellett, es nem erdekli oket egy 30+ ordas kurva.

Komolyan, agyevő amőba támadott meg itt sokakat. Az egyik lándzsás bennszülött én magam volnék, a másik meg "Rémisztő képződmény" olvtárs, akik rácsodálkoztunk a Blankára, és az általa ajánlott sorozatra vagy micsodára...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában