MSZP: Egyértelmű magyar érdek az euró bevezetése

2020. július 5. 12:43
Ujhelyi István szerint Orbán Viktor elveszítené a játékterét, ha belépnénk az euróövezetbe.

Az MSZP szerint Magyarországnak egyértelmű érdeke, hogy bevezesse az eurót és ezzel stabilizálja uniós tagságát – mondta a szocialisták európai parlamenti (EP-) képviselője vasárnap, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón. Ujhelyi István hangsúlyozta, a kormány tudatosan gyengíti a forintot, mivel ezzel 1000 milliárd forint pluszpénzhez tudta juttatni "haveri körét, az oligarchákat". A gyenge forint ugyanakkor ellentétes a bérből és fizetésből élők érdekeivel, akiknek jelentősen nehezedett az életük a kedvezőtlen forint-euró árfolyam, valamint a „brutális infláció” miatt.

Az MSZP politikusa emlékeztetett arra, 2010-ben 280 forint körüli euróárfolyamon adták át a kormányzást a Fidesznek, az európai közös fizetőeszköz pedig mostanában 350 forintnál is drágábbá vált. Ujhelyi István elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök azért sem gondolja komolyan az euró bevezetését, mivel azzal bebetonozná Magyarország uniós tagságát és elvesztené azt a játékterét, amellyel egyrészt Brüsszelt zsarolja, másrészt Moszkvának és más keleti diktatúráknak udvarol.

Összesen 181 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Inkább német holland osztrák érdek.

Pifta, ifol-e muftot?

Pont most? Persze minden elsüllyedt hajónak is van utoljára felszállt utasa.
Az Euro vége. Nem tart tovább egy dekádnál:

END OF EURO: Disaster looms for Brussels as chaos threatens currency - poll
THE EURO will not last the decade, according to an Express.co.uk poll, amid chaos in Brussels over Brexit, coronavirus and the EUs budget.
By Katie Harris
PUBLISHED: 09:20, Fri, Jun 19, 2020.

Egy vagyontárgy ára nem a valutától függ, hanem attól, hogy legalább egyvalaki mennyit ad érte. Nem tanították ezt neked a kommunista iskolák kapitalizmus szakértői?

Németország - Hitler elégedetten forog a sírjában - , sok millió zsidó áldozat nélkül - igaz, egyre több európai zsidó menekül haza Izraelbe - maga alá gyűrte Európát.

Ennek egyik, talán legfontosabb eszköze az euró bevezetése, még hiányzik hozzá a második láncszem, a migránsok kötelező kvóta szerinti elosztása. Az euró zóna tagjai már bent vannak a német akolban, s Merkel fő célja az Európai Egyesült Államok megteremtése, természetesen német hegemónia mellett.

Merkel minden uniós tagállamban megtalálja a hazaáruló pártokat, politikusokat, a megvásárolható Júdásokat, a gyökérteleneket, a lefizethető zsoldosokat. S milyen véletlen, a balliberális pártok járnak e téren az élen. zsigerileg keresik a kinyalandó segget, azt a helyet, ahol árulhatják a hazájukat. Ujhelyi csak ideológiai, szellemi vérvonala mentén jár el. A nemzeti érdek számára lenyelhetetlen gombóc, miként a balliberális értelmiség számára minden, aminek nemzeti konnotációja van.

A balliberálisok, a potenciális szavazótábor növelése érdekében lelkesen támogatják a migrációt, Európa iszlamizációját. Az olasz balliberális kormányt abban, hogy százezrével fogadja be a migránsokat, majd fizettesse meg eltartásukat az olaszokkal, a többi uniós tagállammal. Ujhelyi lelkes híve Soros pénzügyi rabszolga terveinek.

Miközben itthon ugatnak, hogy nincs pénz az oktatásra, az egészségügyre, a színházakra, de a balliberális értelmiség alig várja, hogy hazánkra engedje a migránsok százezreit, hogy azt ki fizesse, hát Te kedves magyar dolgozó. Ujhelyi uniós fizetéssel, Soros folyószámlával éli a világát, leszarja a magyar kisember gondjait. na ezeket kell 22-ben végleg eltakarítani.

1. Akkor miért is nem vezettétek be 2004-2010. között?

Tudod mit, Ujhelyi? Ha megvan a válasz erre a kérdésre, akkor onnan folytatjuk.

"2010-ben 280 forint körüli euróárfolyamon adták át a kormányzást a Fidesznek,"
2000-2005 között meg volt 240-es euró is.!

Hu b+, te nagyon hülye vagy...

El kéne döntened, hogy szövegértő fenomén vagy, vagy közgazdasági fenomén.
Mert az, hogy nem vagy fenomén az ki van zárva.

Azt sem értem, hogy miért pont gyenge forint mellett éri meg bevezetni?

Az időhatározói mellékmondaton sokan átsuhannak, innen a sok mínusz. Szerencsés dánok, most is a normálisabbja között vannak. Nem mindegy, h. egy ország vészes időkre milyen vezetést tud magából "kitermelni". A svéd, finn vezetés példátlanul gyengének tűnik. Mintha az elődök által teremtett jómód elvette volna az eszüket.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés