A kötelezettségi eljárásokról

2020. július 5. 13:36

Varga Judit
Facebook
A HVG.hu-n megjelent hír igaz. De nem Jerevánban, hanem Tbilisziben. Nem Moszkvicsokat, hanem Volgákat. És nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.

„A Bizottság évente közzéteszi a Belső Piaci Eredménytáblát, ami meghatározott mutatók mentén éves szinten elemzi a tagállamok teljesítményét a belső piachoz kapcsolódó irányelvek átültetésében és az uniós jog alkalmazásában. A Belső Piaci Eredménytábla nem egyszerű olvasmány: nem árt érteni a számokat, tudni kell olvasni a sorok között és értelmetlen egyes statisztikai adatokat kiragadni a környezetéből. A HVG újságírója mindhárom legyet leütötte egy csapással.

Helyesen említi ugyan, hogy a kötelezettségszegési eljárásoknak különbözői fajtái vannak, így például az irányelvek átültetésének elmaradása miatti eljárások, amelyeket pusztán az irányelv átültetésében bekövetkezett késedelem ténye alapoz meg. Ebbe a kategóriába viszont pont nem tartoznak bele azok az ügyek, amelyeket példaként említ. Sőt, annak is elmulasztott utánanézni (vagy csak gondolni), hogy már a nevéből fakadóan (»BELSŐ PIACI« Eredménytábla) sem vizsgálhat ez a jelentés olyan eljárásokat, amelyek az igazságszolgáltatásra vagy a Stop Soros törvénycsomagra vonatkoznak. Arra meg már szinte én szégyellem felhívni az újságíró figyelmét, hogy az EUB még sem a CEU, sem a Stop Soros ügyben nem hozott ítéletet, így nincs is »elkaszálva« semmi.

Az Eredménytábla egy adott év pillanatfelvétele. A most megjelent jelentéssel érintett időszakban 1011 irányelvet kellett átültetniük a tagállamoknak. Magyarország ezt az uniós átlagnál jobban teljesítette, hiszen az elmaradása mindössze 0,5%-os volt, ami az uniós átlag alatt van, és jelentős fejlődés az egy évvel korábbi értékhez képest. Azt, hogy a Bizottság mégis miért indít velünk szemben több kötelezettségszegési eljárást, mint korábban, talán tőlük kellene megkérdezni.

Tény, hogy Magyarországgal szemben előszeretettel, gyakran és gyorsan nyúl ehhez az eszközhöz, ami sokszor politikai megfontolásokat is tükröz. A lezárások tekintetében persze nem ennyire lelkes, jelenleg mintegy 10 olyan kötelezettségszegési eljárásunk van, ahol már minden kötelezettségünknek eleget tettünk, csak a lezáró döntést várjuk. De ez nem a mi asztalunk. Ami viszont a mi asztalunk: az eljárások többségét az EU átlagnál rövidebb időn belül sikerül megoldanunk, és az EU átlagnál gyorsabban sikerül az Bíróság ítéleteinek is megfelelnünk.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 80 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Én meg attól tartok, hogy még fizetni sem kell ezért a "produktumért" Bukarestből...

Így igaz, grat, Varga Juditnak.
Ez is felemelő, ezek a csodálatos felvételek:
"Istentől kapott értékeinkre saját szülőföldünkön, az ő tenyerén kell vigyáznunk"
https://kuruc.info/r/21/214678..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés