Merkely: Sokat segítettek a járvány „nulladik percében” meghozott kormányzati intézkedések

2020. július 2. 21:39
Európában még mindig nem nyugodott le a járvány, és Magyarországot körbeveszik olyan államok, ahol folyamatosan emelkedik a megbetegedések száma.

A „nulladik percben” meghozott kormányzati intézkedések sokat segítettek abban, hogy Magyarországon nagyon lapos volt a koronavírus-járvány görbéje – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora csütörtök este az M1 aktuális csatornán. Emlékeztetett, március 11-én jelentették be az első komolyabb korlátozó intézkedést, amikor  az egyetemeket is bezárták. Ekkor 16 pozitív esetről tudtak, amelyből tíz külföldről behurcolt koronavírus-fertőzés volt.

„Tehát a nulladik percben indultak a korlátozó intézkedések, és ez az igen korai intézkedés vezetett oda, hogy Magyarországon egy nagyon lapos járvány zajlott le”

– hangsúlyozta.

Arra a kérdésre, hogy mikor végeznek megint országos tesztelést, azt válaszolta, hogy amikor arra szükség lesz. Európában még mindig nem nyugodott le a járvány, és Magyarországot körbeveszik olyan államok, ahol folyamatosan emelkedik a megbetegedések száma – mondta Merkely Béla. Hozzátette, nem tudni, hogy volt-e ezekben az országokban olyan átfogó vizsgálat az újranyitás előtt, mint Magyarországon, így nem ismert az sem, mennyi fertőzött volt abban a pillanatban.

„Én azt gondolom, hogy szeptember vége, október eleje lesz az az időpont, amikor a számok úgy emelkedhetnek meg, hogy már érdemes azon gondolkodni, milyen rendelkezést, mérsékelt korlátozó intézkedéseket vezessenek be”

– fogalmazott Merkely Béla, hozzátéve, hogy második hullám mindenképpen lesz, és jelenleg azon dolgoznak, hogy az ne a nyáron következzen be.

(MTI)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés