„A románok akarjanak magyarok lenni” – Jeszenszky Zsolt és Soproni Tamás vitáztak

2020. július 2. 21:55
„Magyarországot olyan országgá kellene alakítani, hogy a szomszédos népek irigykedjenek rá” – ezt a Momentum politikusa mondta azon a vitán, ahol Soproni Tamás Jeszenszky Zsolttal, az ismert jobboldali véleményvezérrel csapott össze nemzetpolitikai kérdésekről. Volt, amiben egyetértettek, bizonyos kérdésekben azonban éles vita alakult ki. Tudósításunk az irdala.hu rendezvényéről!

Momentumos polgármester kontra jobboldali megmondóember: Soproni Tamás VI. kerületi polgármester és Jeszenszky Zsolt csaptak össze egy vitán, amelyet az Írdalá.hu szervezett.

Az akadályok végén ott áll Brüsszel is!

Mint ismert, a Székely Nemzeti Tanács még tavaly kezdeményezett aláírásgyűjtést azért, hogy Európa hagyományos nemzeti közösségei, beleértve a székelységet is megtarthassák identitásukat a saját szülőföldjükön. Bár a kezdeményezést május 7-ig lehetett aláírni, a koronavírus-járvány miatt az Európai Unió meghosszabította a folyamatot. Ahhoz, hogy az Unió érdemben is foglalkozzon a javaslattal – miszerint az uniós kohéziós források elosztásánál a jövőben a különböző régiók nemzeti jellegzetességeit is vegyék figyelembe Brüsszelben –, hét tagállamból legalább egymillió aláírást kell gyűjteni. 

Ugyan az egymillió aláírás megvan, de kevesebb mint hét országból. Addig is, az Írdalá.hu csapata igyekszik a közbeszéd homlokterében tartani a kérdést: rendszeresen szerveznek beszélgetéseket az uniós kisebbségek helyzetéről. Legutóbb, ahogyan arról mi is beszámoltunk, Puzsér Róbert és Huth Gergely ült le egy asztal mellé.

Hasonlóan lendületes vita zajlott Jeszenszky Zsolt politikai hobbista, és Soproni Tamás, a VI. kerület momentumos polgármestere között annak ellenére, hogy

a beszélgetés elején kiderült: mindketten aláírták a kezdeményezést.

A műsorvezető, Virághalmy Sarolta egyből bedobta a követ az állóvízbe első felvetésével, amelyben a kezdeményezés lokális jellege és a végső döntést meghozó brüsszeli központ közötti ellentmondásra világított rá.

Soproni Tamás úgy vélte, „rajtunk áll”, hogy van-e még négy olyan ország, ahol sikerül teljesíteni a szükséges kvótát. Jeszenszky szerint ha van is, az még semmit sem jelent, mert a végén úgyis az a Brüsszel dönt, ahol „kétharmaddal szavazták meg a Sargentini-jelentést”. Szerinte a szubszidiaritás elve egyre kevésbé érvényesül az Unióban, mire Soproni megjegyezte, hogy Magyarországon is „kiherélik az önkormányzatokat”. „Szeretném, ha úgy herélnének ki, hogy utána nagyobbak legyenek a golyóim” – jött a replika Jeszenszky Zsolttól.

A konkrét témához visszatérve a vitázó felekben

egyetértés mutatkozott abban, hogy a kisebbségek védelme fontos,

bár Jeszenszky megjegyezte, hogy az EU láthatóan előnyben részesíti a különböző, pár évtizede létező szexuális kisebbségeket és a bevándorlókat a több mint ezer éve a Kárpát-medencében élő székelyeknél. Soproni Puzsérhoz hasonlóan azt mondta, számára a londoni magyarok támogatása is fontos, hogy ne felejtsék el anyanyelvüket.

„Kell még valamit mondanom, Ildikó?”

„Jól kellene megválasztani a csatáinkat” – mondta a politikus arra utalva, hogy 2005-ben a magyar parlament egyöntetűen támogatta Románia csatlakozását az Európai Unióhoz. Soproni a 2010 előtti pártok ősbűnének nevezte, hogy nem szabtak feltételeket keleti szomszédunk belépésekor. „Ez az MSZP és a Fidesz közös bűne” – mondta, amivel szintén Puzsér érvelését követte. Válaszul Jeszenszky felvetette, hogy akkor a Momentum miért állt be Romániában egy román alakulat (Mentsétek meg Romániát Szövetség, USR) mögé, illetve felmerült az is, hogy hogyan viszonyul a párt a magyar-ukrán konfliktushoz, a magyar kormány vétóihoz. Utóbbi kérdésben Soproni nem tudta kifejteni, hogy mi a Momentum álláspontja, a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel kapcsolatban pedig azt mondta:

csalódott a soviniszta irányba elment román pártban.

Felmerült még Donáth Anna kijelentése is, miszerint a felvidéki magyaroknak büszke szlovákoknak kell lenniük. Párttársa megvédte a momentum EP-képviselőjét, mondván hogy ez a mondata a többes identitásról szólt. „Én például fradista is vagyok, meg sváb is” – magyarázta Soproni.

A politikus felidézte: a Brexit-szavazás előtt a magyar kormány hirdetést tett közzé a Daily Mailben, amelyben maradásra buzdította az angolokat. Soproni szerint érdemes lenne most is „hasonló hirdetésekbe ölni egy kis pénzt”, a többi ország figyelmének felhívása céljából.

A Momentum politikusa szerint Magyarországot olyan országgá kellene alakítani, hogy a szomszédos népek irigykedjenek rá,

és a románok akarjanak magyarok lenni. Szerinte ezt kiváló egészségüggyel és oktatással lehet elérni. Bibliai példát is hozott: a hegyre épült város képével illusztrálta azt a sikeres Magyarországot, amely a vegyes házasságokban élők számára is vonzó lesz. Később a közönség soraiból érkező kérdésre megerősítette álláspontját, arra a felvetésre pedig, miszerint lehetne ez a Momentum nemzetpolitikai célja kormányra kerülés esetén, egy „akár”-ral válaszolt.

„Akár beléphetnél a Fideszbe is” 

– ironizált Jeszenszky, de a momentumos polgármester nevetve sietett leszögezni, hogy számára ez nem opció.

Amilyen éles csörtével indult, olyan békésen végződött a vita. Egy néző ugyanis a Demokratikus Koalíció és név szerint Bauer Tamás határon túli magyarokkal kapcsolatos álláspontjáról kérdezte a feleket. „Nem értek velük egyet, de a magyar nemzet részeinek tartom őket” – mondta Soproni. „Kell még valamit mondanom, Ildikó?” – hangzott Jeszenszky reakciója.

 

Az eseményről készült videó hétfőn kerül fel az Írdalá.hu közösségi oldalára, de lapunk hasábjain is elérhető lesz.

Összesen 96 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"...Jeszenszky felvetette, hogy akkor a Momentum miért állt be Romániában egy román alakulat (Mentsétek meg Romániát Szövetség, USR) mögé..."

"Soproni ..., a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel kapcsolatban pedig azt mondta: csalódott a soviniszta irányba elment román pártban."

Ennek aztán marha sok értelme volt.

Donáth az eu-s pénzek kifizetését az lmbtqiwxaélk-hoz kötné!

Összegyurcsányozták magukat rendesen.

Nyilvánvalóan hazudott. Eléggé problémának érzem azt, ha valaki ilyen fiatalon ennyire opportunista.

Persze lehet, hogy övék a jövő. Az ilyen gerinctelen faszoké, mint ez a Soproni.

Na, félre a tréfával. Nyilvánvalóan a "Renew Europe"-s román pajtinak tettek szívességet, gondolom, kaptak is cserébe valamit. Talán ez volt a feltétele, hogy csatlakozhassanak a frakcióhoz. Ebbe simán belefér egy kis hazaárulás.

Szerintem nem ment el semmiféle irányba. Most itthon épp magyarázzák a bizonyítványt, külpolitikai tétje nincs. Aztán legközelebb nyilván a gonosz orbánrezsimre fognak hivatkozni, amikor a libsi haverokkal együtt szavaznak ismét.

NO mentum! Pont.

(Nem érdekel, hogy mit bugyborékol a mókusörs.)

A VI. kerületi választók több, mint fele, biztosan. Elég baj, most még ez a sváb kártya is, bár aki többször hallgatta, nem dől be. Amit Hassayval csináltak, az elég durva volt. Sajnos, olyan gyűlöletet sikerült felkorbácsolni a Fidesz ellen, h. a béna kecskét is megválasztották volna. Mindenesetre, ha valaki polgármester egy kellemes részekkel rendelkező, de a budai lankákkal nem összehasonlítható kerületben, talán jobb, ha ott is lakik. Ezzel együtt ez a Soproni nekem nagyon nem szimpatikus.

Lölő gazdájának dolgozzanak minimálbérért- ez a meghívás értelme.
De azok meg majd hülyék lennének alacsonyabb bérért vendégmunkásnak állni hozzájuk.

Van, aki szereti ezt a stílust, van, aki nem. Az első megtekintett Keménymag után nagyon nem tetszett nekem sem, sok volt. Azóta jókat derülök rajtuk és szívesen nézem őket. Jeszenszky írásban talán jobb, de azért azt is látni kell, h. nem mindenki lehet mérnök, vagy orvos, sőt, vannak későn érő emberek. Abban, amit csinálnak, szerintem jók és nagyon jó, h. Jeszenszky leült Soprongyival társalogni.

A Keménymagban okos emberek lazán, értelmesen bolondoznak. Az is kell néha.

Kösz. Ez valahogy megvigasztalt.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés